Groteszk szórakoztatás vagy korrekt sport? – lányokat püfölt a nehézsúlyú bunyós a ketrecben

Megdöbbenést váltott ki a Real Xtream Fight bukaresti gálája, amikor egy nehézsúlyú bunyóst állítottak szembe két nővel a ketrecben. A nőkön volt ugyan fejvédő, de így is megérezték a 140 kilós ellenfél ütéseit, mert elmondásuk alapján az nem fogta vissza magát a modellalkatú „gyengébbik nem” láttán. A szervezők szerint ez most a divat, a lányok pedig önszántukból vállalták a szereplést. A Maszol által megkérdezett szakember szerint ha valós volt a verekedés, akkor ez veszélyeztette a hölgyek épségét, ugyanakkor egy ilyen harcot semmiképp sem lehet korrekt sportnak tekinteni.

Olvasóink számára talán nem annyira ismertek a meccs főszereplői, de a nehézsúlyú bunyós, Sorin Ion, akit nemes egyszerűséggel a „Târgu Ocna-i Perverznek” hívnak, már járatos a RXF-gálákon. A hölgyek közül Beatrice Ungureanu, művésznevén Bettyshor is rutinos MMA-harcos, Roxana Țuțu viszont egy hazai valósóságshow révén vált ismertté, a héten tartott gála előtt soha nem lépett a kötelek közé. A lányok ketten voltak ugyan a férfi ellen, de az erőviszonyok korántsem tűntek kiegyenlítettnek. A perceken át tartó bunyó során a „Perverz” nevéhez hűen püfölte a lányokat a sportcsarnok közönségének ujjongása közepette.

Fotó: RXF/Facebook

A gála ezzel nagy visszhangot váltott ki – még külföldi lapok is cikkeztek róla –, a szervezők szerint pedig semmi probléma nincs azzal, ha egy férfi nőkkel küzd, ez egy show, önszántukból vállalták a szereplést. „Mi felajánlottuk nekik, ők pedig elvállalták. (…) Hamarosan lesz egy gálánk, ahol egy az egy ellen küzd majd egy nő egy férfival. Ez most a divat” – mondta Sebastian Vieru, az RXF-gálák szervezője a Gsp.ro-nak – és igen, az a Sebastian Vieru, aki évekkel ezelőtt a gáláira Romániába „hozta” a Tate-fivéreket, akikkel a Rise Project alapján barátság és üzleti kapcsolatok kötötték össze.

A sportlap más szakembereket is megkérdezett, köztük egy MMA-harcost, aki szerint ez a fajta bunyó teljesen természetes, ugyanis a lányok döntése volt, hogy elvállalják. „Ha a lányok megnyerték volna a meccset a Perverz ellen, senki sem sajnálta volna őket, hanem mindenki a férfin nevetett volna…” – mondta Ionuț Atodiresei. Amatto Zaharia, a Román Kempo-szövetség elnöke szintén úgy véli, hogy egy szórakoztató műsorról van szó, a részvevők pedig bevállalták ezt a mérkőzést, miközben ő személy szerint ezt nem tartja helyesnek. „Nem törtvénytelen, de morális szempontból nincs rendben” – figyelmeztetett.

Komolyan vették

A szervezők szerint világszinten trenddé vált a nemek közötti átjárás az ilyen szórakoztató jellegű sportesemények alkalmával. És valóban láthattunk már hasonlót, olyan groteszk ketrecharcokat, amikor eltérő nemű, súlyú és erőnléti állapotban lévő személyeket „eresztettek össze” egymással verekedni. Ez nem is annyira újkeletű, emlékezzünk csak vissza a tengerentúli pankráció-gálákra, ahol nem egyszer állítottak szembe nőket férfiakkal küzdeni. Csakhogy ott profik voltak, akik azért edzettek rendszerességgel, hogy erre felkészüljenek, nem mellesleg a látványos küzdelem soha nem tűnt erőszaknak.

A bukaresti meccs főszerepelői viszont a WOWnews Youtube-csatornáján nyilatkozva azt állították, hogy ez a találkozó valódi volt, semmi sem volt megrendezett. Beatrice Ungureanu kiemelte, hogy megérezte ellenfele 140 kilóját. „Családja, gyermekei vannak otthon. Ha más férfi lett volna, viccként kezelte volna. Adott volna egy kis pofont, szaladt volna egy kicsit, nevetett volna. De a Perverz komolyan vette a meccset. Teljes erejével ütött minket, agresszív volt. (…) Gyűlölet volt benne” – fogalmazott.

A férfi azt mondta, hogy azért vette komolyan, mert megígérte a gyermekeinek, hogy nem fog veszíteni. „A meccs végén elnézést kértem Roxanától. (…) Többet nem vállalok meccset lányok ellen” – mondta.

„Nem lehet korrekt sportnak tekinteni"

A Maszol megkeresésére Huszár Árpád, az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub elnöke és vezetőedzője elmondta, hogy ő nem látta a szóban forgó küzdelmet, de ha egy 140 kg súlyú, felkészült bunyós ütést mér egy hölgyre, azzal a hölgyek egészségét veszélyeztetheti. „Nem lehet korrekt sportnak tekinteni” – szögezte le, kiemelve, hogy egy minimális súlykülönbség is jelentős hatással van az ütőerőre. Meglátása, hogy meg kellene néznie a mérkőzést, hogy megállapíthassa, valós volt-e a küzdelem, vagy csak pankráció stílusú – ami nagyjából imitáció.

Hogy egy ilyen meccs mennyire befolyásolja a hivatásos küzdősportok megítélését, nehéz megállapítani, de ahogyan a közösségi oldalakon reagáló politikusok közül Gabriela Firea szenátor pénteken írta: még ha a nők elleni erőszak egy showműsor részét is képezi, az attól még a nők elleni erőszakra bátorít, ezért elítélendőnek tartja a gálán látottakat.

Az esemény hivatalos honlapján a hozzászólások megoszlanak, voltak viszont, akik kiemelték, hogy az ilyen meccsek „cirkuszi” szintre süllyesztik a sportot, egy sikeres kezdeményezést lezüllesztettek. „Kár, hogy gúnyt űztök a romániai küzdősportokból. Szégyen” – fogalmazott az egyik hozzászóló.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?