Forma 1: Oscar Piastri élete első futamgyőzelmét aratta a Magyar Nagydíjon

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője aratott győzelmet a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen. Az élről rajtoló Lando Norris közel volt ahhoz, hogy nyerjen, a verseny végén viszont átengedte ausztrál csapattársának az első helyet. A dobogó harmadik fokára Lewis Hamilton állhatott fel.

Jó időjárási körülmények között zajlott le az idei Magyar Nagydíj, ahol a remek formában lévő Lando Norris rajtolhatott az első helyről. Mivel a McLaren az elmúlt futamokon látványosan megerősödött, kérdéses volt, hogy a világbajnokság címvédője és éllovasa, Max Verstappen a harmadik helyről indulva le tudja-e győzni riválisait.

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője (b) és Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen | Fotó: MTI

Hamar elvesztette vezető helyét Norris a rajt után, hiába próbálták csapattársával, Piastrival együttműködve feltartóztatni a harmadik pozícióból induló Verstappent, a holland támadása rögtön megbontotta az állást, az ausztrál került az élre. Ennek ellenére hosszú távon nem járt rosszul a McLaren ezzel a forgatókönnyvel, mivel Norris hamar visszaszerezte a második helyet, így továbbra is két versenyzőjük maradt az élen, a rajthoz képest fordított sorrendben.

A győztes Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője áthalad a célvonalon a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen | Fotó: MTI

A későbbiekben egy ideig Lewis Hamilton is megelőzte a Forma 1 holland éllovasát, aki számára nem alakult jól a folytatás. Biztos előnyben versenyezhetett Piastri és Norris. Az eső ezúttal nem volt lehetséges tényező, ezért harminc körrel a vége előtt kevés esély mutatkozott rá, hogy bármi megváltoztassa a futam menetét.

A győztes Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője a serleggel a dobogón a Forma-1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén a mogyoródi Hungaroringen | Fotó: MTI

Norris ugyan átvette az első helyet csapattársától, de a végén szándékosan visszaadta neki.  Így az ausztrál Piastri pályafutása legelső futamgyőzelmét szerezte meg a Hungaroringen. Az utolsó tíz kör legérdekesebb párharca Hamilton és Verstappen között zajlott le. Összeért a két autó, a hollandé pedig kisodródott, így nem maradt esélye a dobogóra, ötödik helyen ért célba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?