Európa-liga: győzelmével élen maradt a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-re legyőzte csütörtökön a vendég Crvena zvezdát a labdarúgó Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában.

Fotó: MTIA magyar bajnok 24 perc elteltével Kristoffer Zachariassen közeli találatával szerzett vezetést. A második félidő elején Stefan Mitrovics ugyan egyenlített, de Samy Mmaee hat perccel később ismét az FTC-t juttatta előnyhöz, és mint utóbb kiderült, újabb három ponthoz.

A Ferencváros harmadik győzelmével és kilenc pontjával magyar csúcsot állított fel az európai kupasorozatok csoportkörére vonatkozóan, egyúttal megőrizte első helyét a négyesében, de a török Trabzonspor sikerével a tavaszi folytatás matematikailag még nem vált biztossá. A zöld-fehérek két hét múlva az ötödik fordulóban a francia AS Monacót fogadják.

A hazai szurkolók látványos élőképpel, valamint „maximum erő, zéró félelem” felirattal fogadták kedvenceiket a telt házas stadionban.

Az első támadásból ugyan a szerb bajnok veszélyeztetett, de ezt követően a zöld-fehérek percei következtek, ígéretes akciókat vezettek, nagyobb védenivalója azért nem volt a vendégkapusnak, mert előtte a védők blokkolták a lövéseket. Kifejezetten lüktető tempóban és gólra törően futballozott mindkét csapat, azonban a védelmek állták a sarat. A magyar bajnok elsősorban beadásokkal próbálkozott, ezeket sokáig rendre kifejelték a szerbek, mígnem Gojak szélről érkező labdájából Zachariassen volt eredményes. A magyar gól után többnyire mezőnyjátékkal teltek a percek, a kapuk alig forogtak veszélyben a szünetig.

A második félidő azonnal a Crvena zvezda góljával indult, de a videobíró segítségével a játékvezető végül kifelé ítélt szabadrúgást, mert Pesics kézzel vette át a labdát. A Ferencváros válasza sem maradt el, Ryan Mmaee szép cselek után lőtt, ám a labda egy védőn megpattanva a jobb kapufán csattant. A nagy rohanásnak gyors gólváltás lett a vége: előbb a szerbek használták ki a következő helyzetüket, de a Ferencvárost ezúttal nem vetette vissza a bekapott gól, hat perccel később már egyenlített is.

A vendégeket „megfogta”, hogy ismét hátrányba kerültek, azonban néhány perc elteltével felocsúdtak és nagy rohamokat indítottak. Az FTC hátsó alakzata mindvégig nyugodt maradt, és bár voltak veszélyes lövései a riválisnak, azok rendre elkerülték a kaput. A hajrában a hazaiak is eldönthették volna kétszer az összecsapást - előbb Nguen, majd Ryan Mmaee hagyta ki a helyzetét -, de így is otthon tartották a három pontot, mert a hosszabbítás utolsó percében Dibusz kivédett egy 17 méteres szabadrúgást.

Európa-liga, 4. forduló, H csoport:
Ferencváros-Crvena zvezda (szerb) 2-1 (1-0)
Groupama Aréna, 20 675 néző, v.: Daniel Stefanski (lengyel)
    gólszerzők: Zachariassen (24.), S. Mmaee (61.), illetve Mitrovics (55.)
    sárga lap: Knoester (28.), Botka (51.), Traoré (63.), Bogdán (86., kispadon), Nguen (91.), illetve Erakovics (21.)
Ferencváros: Dibusz - Botka, Knoester, S. Mmaee, Pászka - Vécsei, Besic (Esiti, 81.) - Traore, Zachariassen, Gojak (Nguen, 67.) - R. Mmaee (Boli, 95.)
Crvena zvezda: Borjan - Gobeljics, Erakovics, Dragovics (Milunovics, 82.), Rodics - Mitrovics, Sanogo (Kangwa, 27.), Kanga (Mijatovics, 82.), Ivanics - Pesics, Katai (Bukari, 62.)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?