Európa Konferencia Liga: három román és egy magyar csapat jutott a rájátszásba

Hazai veresége után Bukarestben is alulmaradt a Dunaszerdahelyi DAC az FCSB gárdájával szemben az Európa Konferencia Liga harmadik selejtezőfordulójában. A romániai csapatok közül a CFR és a Craiova is továbbjutott, míg a Sepsi OSK kettős vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől.

Az otthoni 0–1 után kedvezőtlen helyzetben várhatta az FCSB elleni párharc visszavágóját a Dunaszerdahelyi DAC. A fővárosban sok embert mozgatott meg a „magyar” csapat elleni kupapárharc második felvonása, több mint 40 ezer szurkoló gyűlt össze a Nemzeti Arénában. Az UEFA szektorbezárási szankciója miatt a hazai kemény mag nem a megszokott helyéről biztathatta a kedvenceit, ám ez nem zavarta a fanatikusokat abban, hogy hatalmas füttykoncerttel fogadják a felvidékieket. Fotó: DAC

Akik sok újdonsággal nem tudtak szolgálni az első meccshez képest. Balogh ugyan a 10. percben zúgó kapufát lőtt, ám a Kalmár Zsoltot sérülés miatt nélkülöző sárga-kékek az első fél óra végén hátrányba kerültek. Innen nem volt visszatérés, simán bukták a vendégek a meccset és ezzel a továbbjutást is. Az FCSB kettős győzelemmel jutott be a playoff-körbe, így a DAC számára véget ért a nemzetközi kupaszereplés erre az idényre. A fővárosiak az utolsó körben a norvég Viking gárdájával csapnak össze a csoportkörbe kerülésért.

Európa Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, visszavágó
FCSB–DAC 1–0 (1–0)
Bukarest, Nemzeti Stadion, 40 457 néző
FCSB: Tarnovanu – Cretu, Dawa, Tamm, Radunovics – Edjouma, Claru – Cordea (Sut, 72.), Popescu, Miculescu (Oaida, 51.) – Rusu (Stoica, 87.)
DAC: Veszelinov – Risvanis, Brunetti (Davis, 80.), Muhamedbegovic – Blackman, Szánthó (Niculaescu, a szünetben), Kácer, Dimun, Ramadan (Veselovsky, 80.) – Balogh N., Krsztovics.
Gólszerző: Cordea (29.)
Továbbjutott: az FCSB, kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel.

Idegenbeli (pontosabban törökországi…) gólnélküli döntetlennel kezdett fehérorosz ellenféllel szemben a Kolozsvári CFR, így jó helyzetben várhatta a második felvonást. Még jobban alakult a vasutasok helyzete a 37. percben, ugyanis Jefté révén vezetéshez jutottak. A minimális előny kitartott a mérkőzés végéig, hiába volt több lehetőségük a vendégeknek az egyenlítésre, azok rendre kimaradtak. Ahogy kimaradtak a CFR helyzetei is, azonban a párharc során elért egy gól is elég volt ahhoz, hogy a kolozsváriak a sorozat playoff-körébe jussanak, ahol a szlovén Mariborral fognak találkozni.

Európa Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, visszavágó
Kolozsvári CFR–Sahtyor Szoligorszk 1–0 (1–0)
Gólszerző: Jefté (37.)
CFR: Scuffet – Manea, Burcă, Yuri, Camora – Cvek, Deac, Boateng – Petrila (Roger, 76.), Betancor (Păun, 76.), Debeljuh (Yeboah, 59.)
Szoligorszk: Plotnyikov – Simunovic, Filipenko, Satara (Zabelin, 23.), Antic – Divanovic, Krymi, Korzun (Charniak, 72.) – Da Silva (Juzepcsuk, 72.), Placca (Szkavis, 64.), Ahmedi (Podsztrelov, 46.)
Továbbjutott a Koloszvári CFR 1–0-s összesítéssel. 

Fotó: Universitatea Craiova

Egygólos hátrányból várhatta a második összecsapást az Universitatea Craiova, amely idegenben vereséget szenvedett az ukrán FK Zorja Luhanszkkal szemben. A kék-fehérek az 5. percben ledolgozták hátrányukat, a második félidőben pedig két perc alatt eldöntötték a továbbjutás kérdését. Az olténiaiak 3–1-es összesítéssel jutottak az utolsó selejtezőkörbe, ahol ellenfelük az izraeli Hapoel Be'er Sheva FC lesz.

Európa Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, visszavágó
Universitatea Craiova–FK Zorja Luhanszk 3–0 (1–0)

Gólszerzők: Silva (5.), Baiaram (53.), Bancu (56.) Összesítésben: 3–1

A magyar csapatok közül még ketten voltak versenybe a playoff-körbe kerülésért. A Mol Fehérvár FC a hazai 5–0 után a visszavágón is legyőzte a moldovai Petrocubot, összesítésben pedig 7–1-gyel jutott tovább a következő fordulóba, ahol az 1. FC Köln vár majd rá.

Labdarúgó Európa Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, visszavágó
Petrocub Hincesti (moldovai)–Mol Fehérvár FC 1–2 (1–2)

Gólszerző: Sandu (34. – 11-esből), ill. Zivzivadze (31., 40.)
Továbbjutott: a Fehérvár, 7–1-es összesítéssel.

A Kisvárda hősies küzdelemben, remek első félidei játékának köszönhetően ugyan hazai pályán legyőzte a norvég Molde csapatát, ám az idegenben összeszedett háromgólos hátrány ledolgozása nem sikerült.

Labdarúgó Európa Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, visszavágó
Kisvárda Master Good–Molde (norvég) 2–1 (2–0)

Gólszerző: Asani (14., 29.), ill. Mannsverk (68.)
Továbbjutott: 
a Molde, 4–2-es összesítéssel 

Fotó: Kisvárda FC

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?