Bravúros győzelemmel kezdte az évet Szőcs Berni

A marosvásárhelyi asztaliteniszező hátrányból fordítva nyert Zong ellen dohai bemutatkozó mérkőzésén, következő mérkőzésén is kínai ellenfél vár rá.

Csütörtök délután kezdte meg szereplését a katari WTT versenyen Szőcs Bernadette. Az első fordulóban kiemelése miatt nem kellett pályára lépnie, így viszont erős ellenféllel szemben kellett bemutatkoznia. Kellett egy kis idő a marosvásárhelyi játékosnak ahhoz, hogy felvegye a kínai Geman Zong ritmusát, hiszen az első játszmát simán elvesztette ellene.

Jól kezdett Szőcs Berni | Fotó: Román Asztalitenisz-szövetség/Facebook

A második szettet már jóval koncentráltabban játszotta le Berni, szoros csatában ki is egyenlített. Nem volt könnyű dolga a folytatásban sem, Zong visszaszerezte az előnyt és közel került a meccs megnyeréséhez. A két utolsó szett is rendkívül kiélezett forgatókönyvet hozott, végül mindkettőt 11–9-re nyerte meg Szőcs, megfordítva ezzel a találkozót.

Sikeres évkezdését követően a következő mérkőzésén is kínai asztaliteniszezővel játszik, He Csuozsia lesz az ellenfele.

A dohai tornán Adina Diaconu és Elizabeta Samara is szerepelt, de mindketten az első körben búcsút mondtak a versenynek. Szőcs Berni egyébként remek formában zárta a 2024-es évet, bronzérmes helyen zárta a Bajnokok Tornáját. Várhatóan az év eleji tornán is bravúros teljesítményre lesz szüksége ahhoz, hogy hasonló eredményt tudjon elérni.

Szőcs Bernadette – Geman Zong 3–2 (3–11, 11–9, 8–11, 11–9, 11–9)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?