Bernd Storck lett a Sepsi OSK vezetőedzője

Bernd Storck lett a Sepsi OSK vezetőedzője. A 60 éves szakember a 2023–2024-es idény végéig szóló szerződést írt alá klubbal, hosszabbítási opcióval. Diószegi László a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy bár a tabellán elfoglalt helyük nem túl kedvező, biztos abban, hogy Storck „vaskezű” irányítása és tapasztalata mellett rendeződik a helyzetük.

Bernd Storck a magyar válogatottat 2015 júliusától 2017 októberéig irányította, majd azt követően Belgiumban (Mouscron, Cercle Brugge, Genk, Eupen, Kortrijk) és Szlovákiában (DAC Dunaszerdahely) dolgozott vezetőedzőként.  Ugyanakkor, 2008 szeptembere és 2010 decembere között a kazah válogatott szövetségi kapitánya volt – írja Facebook-oldalán a Sepsi OSK.

Bernd Storck szerint a csapat nincs jelenleg a legjobb formában, de komoly cél áll előttük, ő pedig mindent megtesz majd annak érdekében, hogy visszajussanak oda, ahol a helyük van. A keretben jó futballisták vannak, ő pedig keményen fogja edzeni őket, hogy kiaknázzák a lehetőségeiket.

Mint írtuk, bekövetkezett az, amire már hetek óta számítani lehetett: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK közös megegyezéssel szerződést bontott Liviu Ciobotariu vezetőedzővel.

 A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő háromszéki együttes szerdai bejelentése alapján a szakmai stáb többi tagja, így Cătălin Munteanu és Adrian Iordache is távoznak a klubtól.

Az 52 éves Ciobotoraiut júniusban nevezték ki a csapat élére, de a kiváló szezonkezdés utáni teljesítmény-visszaesés miatt megingott irányában a bizalom. A Sepsi OSK tizenhét forduló után 20 ponttal a tízedik helyen áll a SuperLiga összetettjében, öt pont választja el az utolsó, még felsőházi rájátszást érő helytől.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?