Bergodi a „vasutas rangadó” után: „Ez volt a szezon legnagyobb győzelme”

„Ez volt a szezon legnagyobb győzelme” – jelentette ki Cristiano Bergodi, a Rapid labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután szombat este 1-0-ra legyőzték Kolozsváron a CFR-t.

Fotó: A Rapid Facebook-oldala

A hazai élvonalbeli bajnokság alapszakaszának 25. fordulójában rendezett összecsapáson szerzett három ponttal a giulești-i gárda megelőzte az összetettben Adrian Mutu fellegvári együttesét, de a fővárosiak olasz mestere azért figyelmeztetett, hogy a Szamos-partiakat továbbra sem szabad leírni a bajnoki címért zajló küzdelemben. „Egyáltalán nem egyszerű a CFR pályáján nyerni. A védelem hibátlanul működött, még a lesérült Cristi Săpunaru nélkül is. Voltak persze problémáink, cserélnem kellett. Nehéz volt, de voltak helyzeteink Rrahmani révén. Tetszett, ahogyan a fiúk játszottak, tetszett a hozzáállásuk. De két lábbal a földön kell maradnunk, és ha mindig ugyanilyen odaadással futballozunk, akkor szép eredményeket érhetünk el” – mondta a lefújást követően Bergodi.

Amúgy a Rapid gólját épp egy ex-CFR játékos, Djokovic szerezte a 9. percben. A 33 éves horvát, aki korábban négy bajnoki címet ünnepelt a fellegváriakkal a találkozó után elismerte, hogy otthon érzi magát ezen a pályán, és bár nyilván örült, hogy a Rapiddal győzni tudott, szerinte a CFR továbbra is erős együttes, mindössze időre van szükség, hogy kerete összeforrjon.

Mutu – aki korábban a Rapidot is edzette – szerint sem „világvége”, hogy most kikaptak. A CFR edzője elismerte, hogy sok hibát vétettek ezen a találkozón, de szerinte nem kell bűnbakot keresni. „Tudjuk, hogy min kell dolgoznunk. Felkészülünk a playoff-ra. A Rapid már a kezdetekkor esélyes volt a bajnoki címre, de ez a mostani győzelmük nem jelent nagy különbséget, amennyiben az FCSB nem botlik meg” – mondta.

Az FCSB vasárnap este fogadja a Sepsi OSK-t. Addig 51 ponttal áll az összetett élén, míg a Rapid 45, a CFR pedig 42 ponttal követi a dobogós helyeken.

SuperLiga, 25. forduló

  • Galaci Oțelul–Craiovai FCU 1-0
  • Craiovai Universitatea–Kolozsvári Universitatea 0-0
  • Poli Iași–Voluntari 0-0
  • Kolozsvári CFR–Rapid 0-1
  • Hermannstadt–Petrolul Ploieși (vasárnap, 18.15 óra)
  • FCSB–Sepsi OSK (vasárnap, 20.45 óra)
  • UTA–Botoșani (hétfő, 17 óra)
  • Konstancai Farul–Dinamo (hétfő, 20 óra)

 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?