BL: a Liverpool és a PSG is negyeddöntős

A Liverpool kettős győzelemmel búcsúztatta az RB Leipziget a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a Paris Saint-Germainnek hazai pályán bőven elég volt az 1-1-es döntetlen is a továbbjutáshoz a Barcelonával szemben.

Fotó: MTIA Liverpool-Leipzig találkozót, akárcsak az első mérkőzést, a szigorú német beutazási szabályok miatt Budapesten, a Puskás Arénában rendezték .

Az "idegenbeli" 2-0-s sikerének köszönhetően magabiztosan várhatta az angol bajnok a visszavágót, és gyorsan le is zárhatta volna a továbbjutás kérdését, de Thiago már 3. percben elszórakozott egy ziccert, majd Gulácsi védései és némi szerencse kellett ahhoz, hogy a Leipzignek maradjon esélye bő húsz perc játék után is. Az előző idényben elődöntős német együttes fél óra után talált magára és több nagy lehetőséget is kidolgozott.

A fordulást követően a 65. percig kellett várni az első nagy helyzetre, ekkor Sorloth fejese csattant a kapufán. Öt perccel később eldőlt a párharc, az első mérkőzésen is eredményes Szalah lövésével szemben már tehetetlennek bizonyult Gulácsi. Újabb négy perc múlva a csereként beálló Origi gyakorlatilag első labdaérintéséből gólpasszt adott Manénak, akinek csak az üres kapuba kellett továbbítania a labdát. Ennek a találkozónak így hasonlóan alakult a forgatókönyve, mint az elsőé, akkor Szalah és Mané az 53. és az 58. percben volt eredményes.Fotó: MTI

A játéknap másik mérkőzésén a Paris Saint-Germain az FC Barcelonával találkozott. A párizsiak a három héttel ezelőtti első, barcelonai összecsapáson 4-1-re nyertek, és bár a szerdai visszavágó első húsz percében szinte végig a katalánok támadtak, a rengeteg kihagyott vendég helyzet – illetve Keylor Navas-bravúr és kapufa – után megszerezték a vezetést: Kylian Mbappé büntetőből volt eredményes.Fotó: Agerpres/Xinhua

A bekapott gól ellenére is lendületben maradt a Barcelona, amely a hatszoros aranylabdás Lionel Messi távoli lövésével gyorsan egyenlített. Az argentin támadó még az első félidőben duplázhatott volna, ám a Griezmann-nal szembeni szabálytalanságért megítélt büntetőjét Navas hárította.

A kontrákra berendezkedett párizsiak a fordulás után rendezték védekezésüket, így a spanyol együttes jóval kevesebbszer tudott veszélyeztetni: Griezmann labdája a védőkben akadt el, Busquets fejesénél azonban megint Navasnak kellett játékba avatkoznia. Az utolsó húsz percre alábbhagyott a katalánok lendülete, az utolsó percben Mbappé meg is nyerhette volna a meccset a hazaiaknak, de a döntetlennel is az előző idényben finalista PSG jutott negyeddöntőbe.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:

  • FC Liverpool (angol)-RB Leipzig (német) 2-0 (0-0)
  • Paris Saint-Germain (francia)-FC Barcelona (spanyol) 1-1 (1-1)

(Címlapfotó forrása: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?