A szatmárnémeti Osváth Richárd, kerekesszékes paralimpiai ezüst- és bronzérmes vívó vallott pályafutásáról, a motiváció és érzékenyítés fontosságáról szerdán Tusványoson a Buzánszky Jenő Sportterasz vendégeként.

Osváth Richárd, paralimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, többszörös világkupa-győztes kerekesszékes vívó és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bzottság elnöke volt a vendége szerdán a Buzánszky Jenő Sportterasznak Tusványoson. A sportemberekkel Kádár Zoltán sportújságíró, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa beszélgetett.

Kádár Zotán személyes élményének megosztásával elevenítette fel azt a fordulópontot, amikor rádöbbent, hogy a parsportolók is olyanok, mint más emberek, sportolók: humorral, könnyedén is képesek a saját állapotuk felé fordulni ahelyett, hogy önsajnálatba menekülnének. A sportújságíró ugyanakkor feltette a kérdést: mi változott meg a riói és a tokiói paralimpia között eltelt négy évben, ami ahhoz vezetett, hogy sokkal eredményesebben szerepelt a magyar paralimpiai csapat?

Szabó László paralimpiai visszatekintésében emlékeztetett arra, hogy Tokióban a magyar csapat a 18. helyen végzett, ugyanakkor az előtte végzett 17 csapatból, csupán egy, a holland vethető össze nagyságában, lakosságszámában Magyarországgal. Azaz a többi 16 ország lehetőségekben lakosságszámban, sportolói létszámban is jelentősen túlszárnyalja Magyarországot. Mindezzel együtt az 1980-as paralimpiai játékok mögött a tokiói a második legeredményesebb versenyt eredményezte – emelte ki a sportvezető.

A paralimpiai bizottság vezetője kihangsúlyozta: a javuló eredmények több fontos tényezőnek köszönhetőek. Ezek közöl három fontos elemet emelt ki. Az egyik a biztonságos anyagi háttér, amelyet a paralimpiai mozgalom kap Magyarországon. A másik tényező a felkészült szakemberek, edzők bevonása és alkalmazása, míg a harmadik a társadalmi odafigyelés és elismertség növekedése. Utóbbiban nagy szerepe van a különböző médiákban, hiszen a tokiói paralimpia eseményiből a világ minden országában közvetítettek.

Kellenek a példamutató személyiségek

Szabó László kiemelte: a fogyatékkal élő sportolók társadalmi elfogadottságának növeléséhez szükség van az olyan személyiségekre, mint Osváth Richárd, akinek a nyilvános szereplései minden esetben pozitív következményekkel járnak.

Bemutatkozásában Osváth Richárd elmondta: Szatmárnémetiben született és 9 évesen szülővárosában kezdett el vívni. Egy térdsérülést követően a sport hagyományos formájának folytatása nem vált számára lehetségessé, ezért keresett lehetőséget arra, hogy tovább vívhasson. Ez azonban Szatmárnémetiben nem valósulhatott meg, az ottani, mozgássérülteket összefogó egyesület nem tudott neki segíteni. Ezért Magyarországon keresett lehetőséget, ahol már komoly hagyományokkal rendelkezett a kerekesszékes vívás. Mint a vívó elmondta: számára a Kádár Zoltán által említetthez hasonló élmény volt az első világkupa-verseny,amelyen részt vett. Mint elmondta: a versenyzőkön azt látta, hogy boldogok, erőt tudtak mutatni és motiváltak voltak, elhitették vele, hogy lehet sérülten is teljes életet élni.

Szabó László megjegyezte: nagy hangsúlyt fektetnek Magyarországon arra, hogy a fiatalok is találkozzanak sérült sportolókkal, példakánt említette az Egerben évente megrendezett világkupa-viadalt, ahol tizenéves önkéntesek bevonásával mutatják be, hogyan lehet együtt élni a különféle fogyatékosságokkal.

Osváth Richárdtól megtudtuk: kerekesszékes vívók esetében két versenykategóriáról beszélhetünk. Az egyikbe tartoznak a különböző végtag-hiányokkal, sérülésekkel élők, a másikba a gerincsérülés miatt kerekesszékbe kényszerülők. A sportoló elmondta azt is, hogy az „álló” vívás és a kerekesszékes teljesen más műfaj. A közhiedelemmel ellentétben a kerekesszékes vívók nem mozgatják a székeket, törzsükből mozogva vívnak, védekeznek, támadnak, ami egészen más technikát kíván a sportolóktól, mint a hagyományos vívás.

Motiváció mindenkinek

Felelevenítette, hogy első versenyén benne sem volt meg a megfelelő alázat és hiányzott a szükséges technika is. A kerekesszékes vívásban kicsi a távolság, fontos a gyorsaság és a technikai képzettség – emelte ki Osváth Richárd. Mint hozzáfűzte: tőrvívóként kezdte, de később parasportolóként a kardot is gyakorolja, ami egészségesként elképzelhetetlen volna.

Szabó László Kádár Zoltán kérdésére elmondta: többféle merítési lehetősége van a parasportoknak arra, hogy versenyzőket vonzzanak be. Ebben nagy szerepe van az iskoláknak, kiemelten a különböző fogyatékkal élőket fogadó intézményeknek. Ezt a „merítési lehetőséget” igyekeznek kihasználni a különböző sportvezetők, akik „rárabolnak” már fiatal korban a potenciális versenyzőkre. Ugyanakkor emellett  különböző nyilvános megjelenéseknek, televíziós közvetítéseknek is nagy jelentsége van, többen ezek hatására kezdtek el sportolni. Arra viszont a magyar jogrendszer jelenleg nem ad lehetőséget, hogy balesetek sérültjeit, vagy rendellenességgel született gyerekek szüleit felkeressék és felajánlják a sportolás lehetőségét – említette meg Szabó László.

Osváth Richárd személyes történetét felelevenítve emelte ki a motiváció jelentőségét gyerekek és felnőttek számára egyaránt, hogy fogyatékossággal élve is keressenek és találjanak sportolási lehetőséget. Ezáltal pedig éljenek teljes életet. Ehhez a maga eszközeivel, közönségtalálkozókon és pályafutása által is igyekszik példát mutatni.