A Szuperkupa-győzelem után is reális célokat tűz a csapat elé a Sepsi OSK elnöke

Aradon rendezték szombat este a román labdarúgó Szuperkupa-döntőt, a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR és a Román Kupa-győztes Sepsi OSK összecsapását. A meccset 2–1-re a sepsiszentgyörgyiek nyerték, és ezzel a klub rövid, 2011 óta tartó történetének második fontos trófeáját szerezték meg. A háromszéki csapatot 6-700 székely szurkoló buzdította a helyszínen, ezenkívül Magyarországról, a Felvidékről és a Vajdaságból is érkeztek szimpatizánsok, sőt Diószegi László alapító-klubelnök szerint az aradi nézők zöme is a piros-fehéreknek szurkolt, már csak azért is, mert az aradi csapat, az UTA is a Sepsi OSK színeihez hasonló mezben játszik. Diószegi László szerint reálisan megvalósítható célokat kell maguk elé tűzniük, a bajnoki cím eléréséhez tovább kell erősödni, az új szezonban a felsőházi rájátszásba jutás a fő célkitűzés, egy dobogós hely megszerzése pedig már álom lenne. A szombati meccs után kértük értékelésre a Diószegi Lászlót.

Diószegi László nyilatkozik a sajtónak a meccs után | A szerző felvétele

– Gondolta volna, hogy alig két hónap alatt két kupagyőzelmet fognak ünnepelni?

– Őszintén: nem gondoltam. De azért bíztam a fiúkban, és tudtam, hogy ha valamiben jók vagyunk, akkor az az odaadás, az akarás. S van egy csodálatos szurkolótáborunk, ami egyre gyarapszik, és ezek a drukkerek megérdemlik, hogy örvendjenek – nemcsak a Román Kupa-győzelemnek, hanem immár a Szuperkupa-diadalnak is.

– Az első osztályú bajnokságban eltöltött öt szezon alatt két Román Kupa-döntőt is játszhattak, amiből az egyiket megnyerték, most pedig a Szuperkupával gyarapodott a trófeagyűjtemény. Mi lesz a következő célkitűzés: a bajnoki cím?

– Messze vagyunk még attól. Be kell látnunk, hogy több pénzre lenne szüksége ahhoz a klubnak, a játékoskeretet is erősíteni kellene. Ne szaladjunk annyira előre, egyelőre azzal is elégedettek lennénk, hogy ha bejutnánk a felsőházi rájátszásba, és ott megismételnénk eddigi legnagyobb sikerünket, a negyedik hely megszerzését, ha pedig a dobogóra is felállhatnánk, az lenne a hab a tortán.

– Ez a Szuperkupa-győzelem önbizalmat adhat a csapatnak a közelgő bajnoki rajt és a nemzetközi kupaszereplés megkezdése előtt?

– Természetesen! Szerintem a fiúk is érzik, hogy kellő odaadással, akarással nincs előttünk lehetetlen.

– Tíz-tizenegy év alatt jutottak el a megyei bajnokságból a Szuperkupa-diadalig: mi a siker titka, ha egyáltalán van ilyen?

– A rengeteg és tisztességgel elvégett munkában, a megfelelő hozzáállásban és a lelkiismeretességben rejlik a siker titka.

– Elmondható, hogy ismét Erdély a romániai labdarúgás központja? Hiszen a CFR a bajnok, a Sepsi OSK a kupagyőztes, és Aradon rendezték a Szuperkupa-döntőt.

– Igen. Az erdélyi csapatok mindig is komolyan vették a labdarúgást, nem véletlen, hogy már az 1900-as évek elején megalakultak az erdélyi klubok, akár Aradot, akár Kolozsvárt vagy Nagyváradot említjük… Sepsiszentgyörgyön is már az 1920-as években megalakult az első profi labdarúgócsapat. Szerintem eljött az ideje annak, hogy mi is kiemelkedjünk egy kissé a román bajnokságból.

– Nem csak a pályán nyert a csapat a Szuperkupa-döntőben, hanem a sepsiszentgyörgyi szurkolótábor vitte a prímet a buzdításban. Milyennek tűnt önnek a meccs hangulata?

– Szenzációs volt! Köszönöm a szentgyörgyi szurkolóknak, hogy elkísértek bennünket, de a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, kézdivásárhelyi, marosvásárhelyi, kolozsvári szimpatizánsoknak is, sőt az anyaországi támogatást, hiszen jöttek Ferencváros-drukkerek és szegedi szurkolók, mi több, a Felvidékről és a Vajdaságból is érkeztek, s azt hiszem, az aradiak többségének a szíve is piros-fehér mezesek felé húzott. Nem hiába mondják, hogy összenő, ami összetartozik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?