Női tenisz: Karolina Plísková kiesett Rómában, majd szétverte a bíró székét

Botrányos jelentekkel fejeződött be a 3,35 millió dollár összdíjazású római női tenisztorna második fordulójának egyik mérkőzése.

A korábbi világelső cseh Karolina Plísková döntő szett 5:5-nél beütött egy labdát, de a vonalbíró szerint ez kint volt. Ezt a lengyel vezetőbíró, Martha Mrozinska, majd az ellenőr sem bírálta felül, a heves vita pedig annyira megzavarta Plískovát, hogy végül 3:6, 6:3, 7:5-re kikapott a görög Maria Szakkaritól.

„A mérkőzés ellenőre azt mondta, ha a bíró nem talál nyomot a pályán, akkor az eredeti döntés marad érvényben. De nem is nagyon keresték a nyomot, ez megbocsáthatatlan hiba” – jegyezte meg  Plísková vőlegénye, a sportújságíróként dolgozó Michal Hrdlicka, aki a lelátóról nézte a mérkőzést.

A meccs végén a cseh teniszező nem fogott kezet a bíróval, sőt hirtelen ötlettől vezérelve szétverte az ütőjét a bírói széken, amelynek oldalán egy lyuk tátongott a támadás után.

Karolina Plísková ikertestvére, Kristyna  a Twitteren úgy fogalmazott, ez volt a legrosszabb eset, amit valaha is látott. „Remélem, Marta Mrozinska sohasem vezet meccset nekem vagy a testvéremnek” – írta.

Kimaradt?