Erdély aranycsapatai mérték össze tudásukat a Mikes-kupán

Szombaton hatodik alkalommal szervezte meg a Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány a Mikes-kupa labdarúgó küzdelemsorozatot. Az erdélyi falvak közötti focibajnokság érdekessége és egyedisége, hogy  székelyföldi települések mérik össze tudásukat szórványbeli településekkel.

A történet Zabolán kezdődött négy évvel ezelőtt. Azóta évente kétszer is összegyűlnek: egyszer valamelyik erdélyi település vállalja fel a szervezés szerepét, majd Zabola látja vendégül a többi falut. A Mikes-kupa lényege a székelyföldi és szórványban levő települések kapcsolatának erősítése, a futball által – olvasható a szervezők vasárnapi beszámolójában.

A pálya szélén mindenki levetkezi gátlásait, kijön az igazi énje, visszhangzik a pálya az ízes székely beszólásoktól, miközben olyan szórványbeli magyar települések amatőr Maradonái cseleznek, melyeket román falvak vesznek körül. Ők találkoznak szembe a tömbmagyarságban élő székelyek eltökélt hátvédjeivel.

Ne gondoljuk, hogy kevésbé vágynak a győzelemre, mint a Bajnokok Ligájának élharcosai. A kapus még sérülés után is ugyanazzal a szilárd határozottsággal védi a hálót, ugyanolyan dühös a csatár, amikor harmadjára találja el a kapufát, és persze mindannyian ugyanakkora szeretettel gondolnak a bíróra, amikor nem adja meg a tizenegyest. Vannak köztük vállalkozók, mezőgazdaságban dolgozók, református papok, de diákok is.

Így vallanak a játékosok és a szurkolók

„Szórványban sok a vegyes házasság, akadnak, akik egymás között románul beszélnek, de ha itt vagyunk, akkor magyarul. Ha ezt egy napra is sikerül visszafordítani, már megérte. Nekem három testvérem hivatásos labdarúgó. Nincs olyan település jelenleg az országban, ahol nem érdekli az embereket a foci. A focival könnyebb összekovácsolni a közösséget, mint bármivel.”

„Minden szerdán játszunk, van egy konstans edzés. Sokan kimennek külföldre dolgozni, emiatt gyakran változik a csapat összetétele. De szerencsére négy-öt év után mindenki hazatér. Valami mégis hazahúzza őket.”

„A foci egy közös pont, erről a férfiak bármikor tudnak beszélni. Bíztunk abban, hogy ennek mentén ki tudjuk alakítani a Mélyszórványban levő magyarság és a háromszéki székelység közötti kapcsolatot. Innen jött a Mikes-kupának az ötlete. Ez is egy erős impulzus a szórványban élőknek, hogy megőrizzék magyarságukat.”

„A nagy készülődés inkább a szervezésben merült ki, hiszen Bethlenszentmiklóssal közösen most mi voltunk a Mikes-kupa házigazdái. Próbáltuk visszaadni azt a tiszteletet, amit minden házigazdánál megkaptunk mi is. Jó érzés ebben részt venni, nagyon sok barátság jött létre a székelyföldi focistákkal. Nálunk a hangsúly idén vendéglátóként a szervezésen volt, fair play díjat kaptunk, ezt általában az utolsó csapat nyeri.”

„Négy évvel ezelőtt kezdtünk tanakodni, hogy kellene egy ilyen. Meg is jelentünk Bethlenszentmiklósról. Háromszor is bajnokok lettünk azóta, mi nyertük meg a legtöbbször. Én nem focizom, nem rontom a szintet, az én célom, hogy ezeknek az embereknek a Szórványban a magyar öntudatát erősítsük. Kialakult egy ilyen mag, gondolom, hogy tovább is lehet lépni. Most már jó kapcsolatok alakultak ki Székelyfölddel, felhívják egymást az emberek, meglátogatják egymást. Amatőr sportemberekből állnak a csapatok, tőlünk 53 éves a legöregebb.”

„Eleinte Zabola volt a motorja a Mikes-kupának. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan dolgot sikerült útjára indítanunk, amely már önműködő, saját lábon áll. Minden falu várja, hogy vendégül láthassa a rendezvényt. Hosszú távon testvértelepülési kapcsolatok jöhetnek létre, ez jelentené a konkrét építkezés lehetőségét. A Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány szerepe a koordináció, hogy összefogja ezeket a településeket.”

„A siker titka az, hogy összeszoktunk. Most is döntősek vagyunk, reméljük, hogy megnyerjük”. (A beszélgetésre a döntő előtt került sor. Az alsórákosiak megnyerték – szerk megj.)

A Mikes-kupát végül az ősszel szervezendő zabolai bajnokságig az alsórákosi csapat vihette haza, immár harmadik alkalommal, bár az előző években több ízben is nehezményezték az ellenfelek, hogy az ő csapatukban két pap is játszik, ezért nekik kedvez a fennvaló.

Kimaradt?