Indian Wells: Halep továbbjutott, Begu kiesett

Bejutott Simona Halep a harmadik fordulóba a 7 972 535 dollár összdíjazású, Indian Wells-i (Kalifornia) keménypályás tenisztorna női versenyében. A világelső román teniszező 6:4, 6:4-re győzte le a cseh Kristyna Pliskovát. Irina Begu viszont alulmaradt Halep ellenfelének ikertestvére, Karolina Pliskovával szemben, így búcsúzik a küzdelmektől.

A 26 éves Halepnek 1 óra és 15 perc játék után sikerült legyőznie a világranglista 77. helyén álló Kristyna Pliskovát. Halep nehézkesen lendült bele a mérkőzésbe, ellenfele 2:0-ra és 3:1-re is vezetett az első játszma elején, Simonának azonban sikerült kiegyenlítenie 3:3-ra. Ezt követően Pliskova ismét átvette a vezetést (4:3), Halep azonban egyértelműen uralta a szett végét, és végül 6:4-re nyerte azt.

A második játszma első három játékában mindössze két pontot vesztett Halep (3:0), Kristyna Pliskova egy sikeres ejtése azonban megzavarta a román játékost, aki ezt követően sokat hibázott, így ellenfele kiegyenlített 3:3-ra. Később Halep elvette a cseh lány adogatását, és elhúzott 5:3-ra, majd 6:4-re nyerte a második szettet.

Halep egyetlen ászt sem ütött a mérkőzésen, egy kettős hibát vétett, első szerváit 58 százalékos, másodikat 48 százalékos hatékonysággal hozta. Pliskovának nyolc ász sikerült, két kettős hibája volt, első szerváit szintén 58, másodikat 27 százalékos hatékonysággal ütötte.

A román teniszező 2015-ben megnyerte az Indian Wells-i tornát, tavaly a harmadik körig jutott. 

Halep következő ellenfele az Amerikai Egyesült Államokat képviselő Caroline Dolehide lesz (WTA-165.), aki – nagy meglepetésre – 5:7, 6:3, 6:4-re legyőzte a szlovák Dominika Cibulkovát (WTA-30.)

Irina Begu Halep ellenfelének ikertestvére, Karolina Pliskova ellen lépett pályára a második körben. Az ötödikként kiemelt cseh játékos 7:6 (4), 6:1-re nyerte a mérkőzést. Begu 25 465 dolláros pénzdíjat és 35 ranglistapontot kap a tornán nyújtott teljesítményéért. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?