Kikapott Konstancán a Székelyudvarhelyi KC

Nem tudta lezárni párharcát a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Nemzeti Liga rájátszásának első fordulójában. Tálas Hubáék hétfőn egy góllal alulmaradtak a HC Dobrogea Sud otthonában, így a harmadik mérkőzésen dől el, hogy melyik csapat jut be az elődöntőbe.

Az SzKC múlt héten 27:22-re nyerte az első meccset Székelyudvarhelyen, a két együttes hétfőn Konstancán csapott össze újra. A második találkozó nagy részében is az udvarhelyi csapatnál volt az irányítás, a 40. percben 19:23 állt az eredményjelzőn.

A hajrában viszont hétmétereseket, ellentámadásokat puskázott el az SzKC, és a hazai alakulatnak sikerült megfordítani a meccset. A mindent eldöntő gól büntetőből született öt másodperccel a vége előtt.

​Mivel az alapszakasz során több pontot szerezett ellenfelénél, a SzKC pályaelőnnyel kezdte a párharcot, ami azt jelenti, hogy a harmadik mérkőzést a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban rendezik. A kézilabda-szövetség honlapja szerint csütörtökön (április 13-án) 18 órától kezdődik a találkozó, amelyet a Digi Sport és a Dolce Sport is élőben közvetít.

Férfi kézilabda Nemzeti Liga, rájátszás, negyeddöntő
Második mérkőzés

HC Dobrogea Sud–Székelyudvarhelyi KC 28–27 (14–16)
gólok: Cutura 9, Crnoglavac 7, Angelovski 4, Soare, Toma 3–3, Buricea, Rakcevic 1–1, illetve Komogorov 8, Mihalcea 6, Ghiță 4, Peric, Onyejekwe, Ojleszki 2–2, Kuzmanoszki, Baranau, Tálas 1–1.
hetesek: 7/5, illetve 6/2
kiállítások: 6–8 perc.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1.

Kapcsolódók

Kimaradt?