Női kézilabda BL: ötgólos előnnyel utazik Budapestre a CSM București

A Ferencváros 30–25-re kikapott a címvédő CSM București otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének pénteki, első mérkőzésén.

Támadásban nagy lendülettel kezdett mindkét csapat, védekezésben viszont egyik sem játszott hatékonyan. Paula Ungureanu becserélése jó döntésnek bizonyult hazai részről, először a 16. percben alakult ki egygólosnál nagyobb előny valamelyik fél javára (10–8). A bukarestiek egyre jobban semlegesítették az FTC akcióit, és mivel a másik kapu előtt pontosan játszottak, kisvártatva már öt góllal vezettek (16–11).

A vendégek ebben az időszakban hat perc alatt csak egyszer voltak eredményesek. A Ferencváros csapatkapitánya, Szucsánszki Zita vállfájdalmai miatt nem léphetett pályára, de a posztján játszó Kovacsics Anikó remekül teljesített – mind a nyolc lövése gól lett –, vezérletével együttesének a szünetig sikerült némileg felzárkóznia (17–15).

A második felvonás elején tartotta a lépést a címvédővel a magyar csapat, de később hat percig nem talált be. Az első félidőhöz képest mindkét oldalon hatékonyabbá vált a védekezés, ezért kevesebb gól született, de a nagy iram megmaradt. Szikora Melinda védéseinek, valamint a spanyol Nerea Pena góljainak köszönhette az FTC, hogy ellenfele egy ideig nem tudott meglépni, a rendkívül magas hőfokú hajrát azonban sokkal jobban bírták a bukarestiek, így ötgólos előnyt alakítottak ki a jövő szombati visszavágó előtt, amit a BOK (volt Syma) Csarnokban rendeznek.

A Ferencváros végül csupán 51 százalékos támadási hatékonysággal zárta a találkozót. A CSM București legeredményesebb játékosa a svéd Isabelle Gulldén volt tíz találattal.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő – első forduló
(Bukaresti sportcsarnok, 4548 néző)

CSM București–FTC-Rail Cargo Hungaria 30:25 (17:15)
gólok: Gulldén 10, Martin Berenguer 7, Mehmedovics 4, Ayglon Saurina 2, Bazaliu 2, Manea 2, Niombla 1, illetve Kovacsics 11, Pena Abbaurea 5, Lukács 4, Schatlz 2, Szöllősi-Zácsik 2, Szarka 1.
Hétméteresek: 4/4, illetve 6/5
Kiállítások: 8, illetve 12 perc

Vasárnap játsszák
Metz (francia)–Győri Audi ETO KC 18.00
Midtjylland (dán)–Vardar Szkopje (macedón) 18.00
Buducnost Podgorica (montenegrói)–Larvik (norvég) 20.00

Kapcsolódók

Kimaradt?