Aradra is eljut a Puskás-vándorkiállítás

A Puskás Intézet az RMDSZ megyei szervezetével együttműködve április 13-án Aradra is elhozza a Puskás Ferenc 10 című vándorkiállítást – olvasható az aradi RMDSZ közleményében. A megnyitót április 13-án, csütörtökön 16 órától tartják az RMDSZ Episcopiei (Batthyány) utca 32 sz. alatti székhelyén, a kiállítás pedig április 28-ig lesz látható (a húsvéti ünnepek kivételével) naponta 10–18 óra között.

2016. november 25-én, az „évszázad mérkőzésének” kikiáltott londoni magyar–angol 6:3 63. évfordulóján a székesfehérvári Szent István Király Múzeumból indult útjára a mozgó tárlat, amelyet abból az alkalomból szervezett az idén 10 éves felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, hogy 2016-ban volt a világhírű magyar labdarúgó halálának 10., most április elsején pedig születésének a 90. évfordulója.

A kiállítás igyekszik bemutatni a legendás Puskás Öcsi pályafutásának és életének minden korszakából egy-egy részletet. Megtekinthető például a Budapesti Honvéd 1950-es bajnoki zászlója és a győzteseknek járó aranyérmek egyike; a Real Madriddal nyert megannyi kupa, gólkirályi és BEK-serlegek; a 100. osztrák–magyar mérkőzés labdája, valamint Sebes Gusztávnak, az Aranycsapat szövetségi kapitányának az 1953-ban kézzel írt taktikai elképzelése, amelyben azt jegyezte le, miként kell legyőzni az angolokat.

Az Aranycsapat több tagjának személyes tárgyai is láthatók lesznek a kiállításon, így például Lóránt Gyula középhátvédé, aki kötődik Aradhoz, hiszen 1947-ben tagja volt az első román bajnoki címét ünneplő ITÁ-nak (az UTA jogelődjének), mindössze két évvel azután, hogy a textilgyáros báró Neuman Ferenc megalapította a klubot. Az érdeklődők megtekinthetik többek között Lóránt Gyulának az 1953-as Európa-kupán szerzett aranyérmét, amelyet Rómában, az Olimpiai Stadion avatóján Olaszország 3–0-s legyőzésével hódított el az Aranycsapat, továbbá számos személyes tárgya, igazolványa, kitűzője is vitrinbe kerül.

Kapcsolódók

Kimaradt?