MOL Liga: büntetőlövést hibáztak a csíkiak, nyertek a lilák

Utolsó percig nyitott maradt a Csíkszeredai Sportklub–Újpesti TE MOL Liga-mérkőzés, amelyet végül a védekezést jobban megoldó vendégek húzták be. A Sportklub játékosainak ezúttal nem ment az előnyös játék, ráadásul rávezetést is hibáztak.

Az év utolsó hazai MOL Liga-mérkőzésén lépett pályára a Csíkszeredai Sportklub, amely az idén borzasztóan erős keretet felvonultató Újpestet fogadta. Mindkét csapat kőkeményen állt bele a meccsbe és az első nagy helyzetet a kék-fehérek hagyták ki Molnár Zsombor révén, aki emberelőnyben az üres kapu előtt ütötte keresztbe el a pakkot. Öt az öt ellen kemény meccs körvonalazódott, de mind Onodi, mind Sila a helyén volt.


A fordulást követően a lilák váltak aktívabbá, bár a harmad első felében rendre négy a négy ellen folyt a játék. Ebben a helyzetben pedig volt, hogy beszorult a Sportklub. A 25. percben Onodi a nap védését kellett bemutassa, hogy maradjon a 0–0. A vendégek ketten lógtak meg vele szemben, de Frolik első kísérletét, majd újabb próbálkozását hatalmas bravúrral mentette.

A 32. percben nagyon közel került a vezetés megszerzéséhez a hazai csapat. Molnár Zoltán lóghatott meg egyedül Silával szemben, de Huba ebben megakadályozta. A jogosan megítélt rávezetést során a sértett nem tudta becsapni Silat. Pár percre rá előbb Pappot, majd Molnár Zoltán küldték ki a játékvezetők. A kettős fórt pedig Csányi révén érvényesítették az újpestiek.

Az utolsó felvonásban az addig megszokott kemény hokit láthatta közönség, kevés kiállítással. Az Újpest pontosan védekezett, ritkán alakult ki tiszta helyzet a kapujuk előtt, majd a 48. percben egy munkás góllal kettőre növelték előnyüket. Benk kapu mögül visszatett pakkját Nemes pofozta be Onodi ketrecébe. Ment előre tisztességgel a kék-fehér csapat és a várva várt gól két perccel a vége előtt érkezett Moldován révén. Leo Gudas lehozta kapusát az egyenlítés reményében, de ez visszafelé sült el: Hegyi a saját harmadából talált be az üres kapuba.

  • Csíkszeredai Sportklub–Újpesti TE 1–3 (0–0, 0–1, 1–2)
  • ​gól: Moldován (59.), illetve Csányi (37.), Nemes (49.), Hegyi (60.).

Kapcsolódók

Kimaradt?