Levonult a jégről a Fradi jégkorongcsapata

Alig két hete a Csíkszeredai Sportklub kitűnő emberelőnyös játékának köszönhetően tudott győzni Pesterzsébeten a Ferencváros ellen. Ezúttal Csíkszeredában néztek farkasszemet a felek és a kék-fehérek ismételten nyertek. A Máthé-Sikó bírópáros 3–2-es hazai vezetésnél nem adott meg két gólt a zöld-fehéreknek.

Közel telt ház előtt rendezték meg a Csíkszeredai Sportklub–Ferencvárosi TC MOL Liga-mérkőzést Csíkszeredában, ami nem is volt csoda, hiszen „Dobj egy macit” karitatív akcióra is sor került. A plüssök viszont nem kellett repüljenek az első percekben. A vendégek határozottabban kezdtek, úgy nézett ki, hogy jobban akarják a győzelmet. Ennek pedig már a harmadik percben hangot is adtak, amikor Papp Csaba középre belőtt korongjába Tendler nagyszerűen ért bele, megszerezve a vezetést.

A csíki csapat nem igazán tudott ritmust váltani, igaz a Fradi sem volt túl veszélyes, így egy brusztolós meccs alakult ki. A hazai gólcsend, a harmad utolsó percében tört meg, emberelőnyben, amikor Wood kékvonalas lövése talált utat a Sevela ketrecébe. Ekkor pedig már röpülhettek a plüss állatkák a jégfelületre, tucatszám.

A második húsz percben, az elsőben megszokott játék zajlott, bár ekkora mintha a mezőnyben a Sportklub többet kezdett volna a dolgozni. Ennek ellenére Szappanos löketénél a hazai publikum szisszenhetett fel, miután az a vason csattant. A harmad fordulópontja a 35. percben érkezett el, amikor előbb Schwindt, majd Jabornik ülhetett ki a büntetőpadra. A kettős előnyt pedig a Sportklub ki is használta: Papp Szabolcs lövését Sevela a kapu előtt ólálkodó Moldovánhoz ütötte ki, aki közelről nem hibázott.

Az utolsó felvonás egy hatalmas vendégziccerrel kezdődött, amelyet Farkas hagyott ki, majd Molnár Zsombor és Vlachar is csatlakozott ellenfeléhez. A megnyugtató harmadik gólra öt percet kellett várni: Antal Zsombor takarásból leadott lövése zúdult védhetetlenül Sevela föle mögé. A kék-fehérek megnyugodtak, jobban is ment a játék ekkor, de Tendler 51. percben jegyzett újabb találata visszahozta a vendég reményeket.

Az utolsó kilenc perc csigalassúsággal telt el. Egyik fél sem tudott igazán kibontakozni, rendre állt a játék a lesek, illetve a tilos felszabadítások miatt. Amikor meg ment a játék, akkor a játékvezetők vették át a főszerepet. Az 56. percben – lesről induló – ferencvárosi támadást engedtek végig a játékvezetők, amely végén a pakk Ruczuj fejvédőjét találta el, ahonnan az Kiss Ákos elé pattant, aki az üres kapuba pofozta a korongot. A gólt viszont a sípmesterek érvénytelenítették, hiszen amikor az óriási erejű lövés Ruczujt fejvédőn találta, az le is esett róla és a gól előtt már belesípoltak az akcióba.

A furcsa történeteknek itt még nem szakadt vége. Négy másodperccel a mérkőzés vége előtt a vendégek gólt szereztek egy óriási tumultus után, ám a játékvezetők ezen találatot sem adták meg, mondván a korongfelvezetés során leshelyzet alakult ki. Ekkor a Ferencváros szakmai stábja úgy döntött, hogy lehívják csapatukat a jégről. Valószínű a mérkőzésnek lesz még folytatása, de ez már nem a jégen fog eldőlni…

Eredmény Csíkszeredai Sportklub–Ferencvárosi TC 3–2 (1–1, 1–0, 1–1)
gól: Wood (20.), Moldován (36.), Antal Zs. (45.), illetve Tendler (3., 51.).
 

Mestermérleg

Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: „Keményen dolgoztak a fiúk végig, néha túlságosan nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre. Az emberelőnyös játékunk viszont három pontot ért, annak ellenére, hogy ehhez némi szerencse is kellett.”

Greg Lindqvist, Ferencvárosi TC: „Rengeteg sérültünk volt a mérkőzés előtt, így büszke vagyok a srácokra a mutatott játékért. Úgy gondolom, hogy öt az öt ellen hatvan percen át jobbak voltunk. De ott van a két meg nem adott gólunk. A szabálykönyv egyértelmű, hogy mi történik abban az esetben, ha a korong fejvédőn találja a kapust és a lecsorgó korongból gólt szerez egy csapat. A gólt viszont érvénytelenítették. A második meg nem adott gólnál a játékvezető továbbot int, majd szurkolói nyomásra lest fúj. Ilyennek nem szabadna megtörténnie a ligában. Ennek tükrében nagyon sajnálom a srácokat, hogy ez kellett történjen. Ez egyáltalán nem jó, nem tesz jót a ligának! Nem jó nekünk sem, hiszen kellettek volna a pontok. Nehéz szavakat találni, mivel jól játszottunk.”

Kapcsolódók

Kimaradt?