„Életre szóló élmény marad” – diákok a Sportolimpiáról

Nemcsak a szervezők, de a résztvevő fiatalok is rendkívül sikeresnek könyvelték el a második alkalommal megszervezett Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát. Arra voltunk kíváncsiak, mit jelentett számukra a kolozsvári esemény – a Maszolnak négy diák értékelte az elmúlt hétvégén lezárult viadalt.

Benkő Éva (kézilabda, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy)

Amikor megtudtuk, hogy idén részt vehet a csapatunk a Sportolimpián, nagy erőre kaptunk, és első perctől elszántan készültünk rá. Kiváló alkalom volt arra hogy, elsősorban magunknak bizonyíthassunk. Annak ellenére, hogy különböző korosztályokat képviseltünk, csapatként tudtunk együttműködni. A rendezvény biztosította számunkra, hogy a küzdés mellett alkalmunk legyen új barátságok kötésére. Számomra a Sportolimpia életre szóló élmény marad, mert ez alatt a pár nap alatt a szórakozás egyaránt helyet kapott a harcolás mellett, ami tulajdonképpen az egész élet körforgására hajlik vissza. Amellett, hogy nap mint nap küzdenünk kell a céljaink eléréséért, időt kell szakítunk a kikapcsolódásra, mert ebből meríthetünk erőt. A rendezvény az egész csapatunk számára energiabombaként hatott, jó kedvet, szórakozást és teljes felüdülést hozott. Ne feledjük el a rengeteg önfeledt mosolyt, ami mindig felbecsülhetetlen értékkel fog bírni!

Kardos Tamás (kosárlabda, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár)
„Mindenki győztes!” – ezekkel a szavakkal köszöntötték a sportolókat a Mi Olimpiánkon, és úgy érzem, mindenki ezzel a gondolattal élte át az olimpia élménydús napjait. Tizenegy év kosarazás után rég éreztem ezt a szabadságot a játékban, valamiért az emberek és a kialakult hangulat miatt nem az érem és a díjakért játszottam, hanem a kellemes élményekért, amelyek özönlöttek, csak élni kellett a pillanatnak. Kellemes volt látni az odaadást és a jókedvet a sok sportolón, szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt Kolozsváron, vagyis a gyönyörű otthonomban élhettem át.

Nagy Adrienn (kézilabda, Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda)Számomra a sportolimpia nagy élmény volt, örülök, hogy tavaly és idén is részt vehettem. Úgy érzem, amellett, hogy szórakozunk, küzdünk és reményeink szerint nyerünk is, büszkék lehetünk, hogy egy olyan dologgal képviseljük iskolánkat , amit nagyon szeretünk, hobbiként űzünk. Egy kis kikapcsolódást jelent a szürke hétköznapokban. Nemcsak az iskolatársakkal kerülsz közelebb ez által, hanem sok új barátot is szerezhetsz. Úgy gondolom, erre mindenképpen szükség van, hogy ne csak azok vehessenek részt sportversenyeken, akik felsőbb szinteken sportolnak és abból áll az életük. A sportolimpián azoknak is lehetőség nyílik bizonyítani, akik nem teszik fel életüket a sportra, de nagyon szeretik. Felmérheted magadat, csapatodat másokkal szemben, a sport, a mozgás, a versenyszellem, és a csapatmunka fontos a további életben is. Remélem, a jövőben még visszahívnak majd, és legalább olyan jól fogunk teljesíteni, mint az idén. Köszönjük szépen!

Zoltán Roland (labdarúgás, Andrei Mureșanu Főgimnázium, Beszterce) Immár a második alkalom, hogy részt veszek az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpián, a Mi olimpiánkon. Számomra az olimpia különleges tapasztalat. Egy olimpián mindenki nyerni akar, hisz nem kis dolog elsőnek lenni, főleg egy ilyen nagy rendezvényen. Különleges volt, különleges érzés. Mindenki nyerni akar, de mindenkiben megvolt a tisztelet az ellenfele iránt, megvolt a sportszerűség. Különleges, mert olyan személyeket láthattam, hallgathattam, akik életük során világbajnokságokon, olimpiákon a legjobbak közé sorolhatók: Szabó Kati, Trandafir Norbert, Miklós Andi. Megosztották velünk, milyen érzés egy olimpián részt venni, mennyit kell azért dolgozni, hogy oda eljussál. A Sportolimpia esélyt adott arra, hogy kiderüljön, ki mit tud igazán, ki miben jó. Amilyen valaki a pályán, olyan az életben is. Idén a labdarúgásban az ötödik helyet értük el. Sokat harcoltunk, hat mérkőzést vittünk végig. Köszönet jár a csapat többi tagjának, mindenki a legjobbat adta ki magából, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Nem vagyunk megelégedve, de tudjuk azt, hogy jövőre többet kell dolgozni, többet kell edzeni azért, hogy ott lehessünk a legjobbak között. Gratulálni szeretnék a baróti csapatnak, hisz ők voltak az aranyérmesek ebben a sportágban, de mindannyian jól teljesítettünk.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?