BL: Guardiola óvatosságra inti játékosait

A Manchester City hiába nyerte meg elsöprő különbséggel múlt heti bukaresti mérkőzését az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjében, Josep Guardiola figyelmeztette játékosait, hogy a futballban bármi megtörténhet. A spanyol sikeredző az emlékezetes 2005-ös BL-döntőt hozta fel példaként. „Mi történne abban az esetben, ha kapunk egy piros lapot és egy büntetőt az első tíz percen belül? Aztán egy másik pirosat a második félidőben...” – vázolt fel egy, a csapata számára rendkívül kedvezőtlen forgatókönyvet a Barcelona és a Bayern München korábbi trénere.

„Öt-zéróról kezdünk – ennél nagyobb előnyünk aligha lehetne, de nincs vége a párharcnak. Láttam, mi történt a 2005-ös BL-döntőben. A tapasztalt Milan hárommal vezetett, elhitték, hogy megvan a döntő, de végül a Liverpool nyert. A felkészülési időszakban erre a két meccsre készültünk, miért hinnénk el, hogy lefutott a párharc?” – nyilatkozta Guardiola.

A hírek szerint a Manchester City ennek ellenére tartalékos csapattal áll ki a Steaua elleni visszavágóra, a szokásos kezdők közül néhányan pihenőnapot kapnak. A BBC Sports úgy tudja, a szerda esti találkozóra körülbelül 40 ezer néző készül kilátogatni.

Laurențiu Reghecampf, a Steaua vezetőedzője elmondta, egyértelmű, hogy a manchesteri alakulat fog továbbjutni, a 40 éves szakember ugyanakkor megjegyezte: 500 millió euró kellene ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a Cityvel. A Steauánál már hetek óta téma a jó formában futballozó Nicolae Stanciu eseteleges távozása, ám ezzel kapcsolatban Reghecampf nem kívánt nyilatkozni.

UEFA Bajnokok Ligája, utolsó selejtezőkör
Szerdai program

  • APOEL (ciprusi) – FC Köbenhavn (dán), a párharc állása: 0–1
  • Borussia Mönchengladbach (német) – Young Boys (svájci), 3–1, Dolce Sport 4
  • FK Rosztov (orosz) – Ajax (holland), 1–1
  • Manchester City (angol) – Steaua (román), 5–0, Pro Tv, Dolce Sport 1
  • Salzburg (osztrák) – Dinamo Zagreb (horvát), 1–1, Dolce Sport 3

Kapcsolódók

Kimaradt?