Erős csapattal készül a kosárlabda-bajnokságra a Sepsi SIC

A tavalyi bajnok és kupagyőztes csapat gerincét megtartva, néhány új játékossal erősítve készül az idei bajnoki idényre a Sepsi SIC női kosárlabdacsapat, jelentette be szerdai sajtótájékoztatón Rusz István.

A sepsiszentgyörgyi sportklub kosárlabda szakosztályának menedzsere elmondta, az elmúlt időszakban Zoran Mikes bosnyák vezetőedzővel közösen állították össze a játékos keretet, amelynek sikerült megőrizni a tavalyi nyertes csapat jelentős részét. Ám újak közül is volt akiből válogatni, mivel rengeteg játékos szeretett volna Sepsiszentgyörgyre igazolni. Ennek magyarázata, hogy a Sepsi SIC stabil háttérrel rendelkezik, a pénzügyi kontrollnak, támogatóknak, a helyiek vendégszeretetének és a hazai kosárlabdában leglelkesebb szurkolótábornak köszönhetően – sorolta a menedzser.

Rusz István közlése szerint a szeptemberben kezdődő bajnoki idényben is Annemarie Părău irányító lesz a csapat kapitánya, de visszatér Chucky Jeffery amerikai hátvéd, Tyaunna Marshall amerikai bedobó, Andreea Lazăr (Pop) bedobó-erőcsatár, Kilin Tünde irányító és Kokovay Melánia bedobó.

A Sepsi SIC újonnan leigazolt játékosai között van Tierney Pfirman erőcsatár, Emily Cady erőcsatár-center és Rachel Mitchell center, aki a 201 centiméteres magassága révén akár zsákolást is bemutathat, ami ritka a hazai női kosárlabdában. Továbbá leigazolták Ancuta Stoenescu irányítót és Andreea Huțanu erőcsatár, centert. Mint ismert, idén is Zoran Mikes bosnyák vezetőedző irányítja a csapatot, a másodedzői és erőnléti edzői tisztségre pedig a sepsiszentgyörgyi születésű, de Angliában élő, volt A-osztályos kosárlabdajátékos, személyi trénert, Samoilă Zoltánt csábították haza. 

 Rusz István elmondta,  augusztus 25-én gyűl össze a csapat és kezdi el az edzéseket, de még a hazai bajnokság előtt Szekszárdon vesznek részt egy nemzetközi tornán. A Sepsi SIC kosárlabdacsapat menedzsere szerint várhatóan év végére elkészül a Sepsi Sportaréna, amelyet majd egy kosárlabdatornával szeretnének felavatni, addig is a Szabó Kati Sportcsarnokban edzenek és játsszanak.  

A Sepsi SIC nem játszik a FIBA Európa kupában

Nem vállalja az európai kupaszereplést a Sepsi SIC női kosárlabdacsapat. Rusz István a sepsiszentgyörgyi kosárlabdacsapat menedzsere szerint egyrészt a pénz miatt, másrészt a hazai kosárlabda szövetség és a nemzetközi szövetség eltérő szabályzatai miatt nem vállalják a nemzetközi szereplést a következő idényben.  

Mint ismert a Sepsi SIC országos bajnokként és kupagyőztesként vehetett volna részt a FIBA Európa kupasorozatban, de szereplésüket akadályozza, hogy a Román Kosárlabda Szövetség nem alkalmazza az idegenlégiós játékosokra vonatkozó nemzetközi előírásokat, így sok pénzre vagy két különböző összetételű csapatra lenne szükség a hazai és európai szerepléshez.

Rusz István magyarázata szerint az európai kupasorozatban egy csapat legtöbb két amerikai játékost foglalkoztathat, a többi játékosnak európainak kell lennie, míg a román bajnokságban több játékos is lehet amerikai. A sportmenedzser emlékeztetett: a kiemelkedő képességű európai kosaras lányok jóval drágábbak, mint az amerikaiak. A Sepsi SIC keretében biztosan kettőnél több amerikai játékos lesz, mondta Rusz István, aki szerint a hazai bajnokságnak is jót tenne, ha alkalmazná az európai szabályokat.

Az idei női kosárlabda-bajnokságban is tizenegy csapat indul, köztük a címvédő Sepsi SIC, továbbá a Galaci Phoenix, Gyulafehérvári Egyetem, Aradi ICIM, CSM Târgoviște, Alexandria, Kolozsvári Egyetem, Brassói Olimpia, Temesvári Danzio és újoncként a Marosvásárhelyi Sirius és Jászvásári Politechnika.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?