Női kosár: Európában is megmérettetné magát a Sepsi SIC

A FIBA Európa-kupába való benevezést tervezi a Sepsi SIC női kosárlabdacsapat, mutatott rá Ambrus József. A sepsiszentgyörgyi sportklub vezetőtanácsának tagja rámutatott, hogy a Román Kupa elnyerését követően első számú céljuk, hogy az első ligás kosárlabdacsapat megnyerje az idei hazai bajnokságot is, amelyre jó eséllyel pályázik, hiszen mindössze két meccset veszítve nyerte meg a női kosárlabda liga bajnokságának alapszakaszát.

Ezzel Sepsiszentgyörgynek első alkalommal lenne aranyérmes csapata, ezáltal a kosárlabdában beérne a néhány éve elkezdett tudatos építkezés és megérdemelné az a több mint ezer fős szurkolói tábor, akik hétről hétre a zöld-fehér csapat mellett áll.

Ambrus József emlékeztetett, hogy Sepsiszentgyörgyön az Országos Befektetési Alap finanszírozásával épül az ország egyik legkorszerűbb, 3000 férőhelyes sportcsarnoka, amelynek átadását év végére tervezik, de a kivitelezővel folytatott tárgyalások alapján elképzelhető, hogy már ősszel ebben a csarnokban tudnák szervezni a következő kosárlabda bajnokság mérkőzéseit.

Rusz István a Sepsi SIC kosárlabda szakosztályának vezetője emlékeztetett, hogy a sepsiszentgyörgyi csapat volt az utolsó 2013-ban, amely az országban egyedüliként részt vett egy nemzetközi tornán.  Szeretnék, ha ismét sikerülne benevezni a csapatot a FIBA kupába, amely Európa második számú női csapatviadala.

Rusz István hozzátette: tudatában vannak, hogy anyagi erőfeszítéseket kell tenni a nemzetközi tornán való részvételhez, de mindent megtesznek, hogy támogatóktól összegyűjtsék az ehhez szükséges pénzt. A kosárlabda szakosztály vezetője szerint a jelenleginél másabb összetételű csapatra lenne szükség, hiszen a FIBA-kupában az a szabály, hogy legtöbb két amerikai idegenlégióst lehet pályára küldeni, a többi játékosnak európainak kell lennie.

Kapcsolódók

Kimaradt?