EURO-2016: A magyarok a saját játékukat akarják folytatni

Bernd Storck szövetségi kapitány, valamint Németh Krisztián és Lovrencsics Gergő szerint is megszokott stílusában és elszántságával kell folytatnia szereplését a magyar labdarúgó-válogatottnak a franciaországi Európa-bajnokságon, még akkor is, ha már továbbjutott csapatként lép pályára szerdán a Portugália elleni utolsó csoportmérkőzésén.

„Folytatni szeretnénk a saját játékunkat. Ez a szervezett védelmen alapszik, de persze támadni és nyerni is szeretnénk, noha várhatóan nagyobb nyomás nehezedik majd ránk az ellenfél részéről, mint amekkorát Ausztria ellen tapasztaltunk" - mondta a keddi sajtótájékoztatón a német szakvezető, aki szerint már az szép eredmény, amit eddig elért a csapata. Megjegyezte: senki nem gondolta volna, hogy a harmadik találkozó előtt Magyarország négy ponttal a négyes élén áll majd, míg Portugáliának - jelen állás szerint - győznie kell a biztos továbbjutáshoz. A soron következő ellenfelet úgy jellemezte, hogy nemcsak a kvartett "kimagasló esélyese" volt, hanem egyben az Eb egyik favoritja is. Hozzátette, nem csak Cristiano Ronaldo világklasszis az ellenfél játékosai közül, így nem csak ő viheti a hátán az együttest.

„Ezzel együtt nincs félelmem az ellenfél miatt. Azzal foglalkozom, hogy felkészítsem a csapatot arra, mire számítson. Bátorsággal, félelem nélkül kell pályára lépniük nekik is" - jelentette ki Storck, aki a nyolcaddöntővel kapcsolatos kérdésekre nem kívánt válaszolni, mondván az még nem dőlt el százszázalékosan. Így arra sem reagált, hogy ha ez bekövetkezik a kedd esti meccsek kedvező alakulása folytán, akkor a négy sárga lapos játékosa közül lesz-e olyan, akit pihentet annak érdekében, hogy újabb büntetéssel nehogy a nyolcaddöntőt kelljen kihagynia.

„Ugyanolyan határozottak akarunk lenni a portugálok ellen, mint az első két összecsapásunkon. Nem akarjuk lerombolni a rólunk kialakult képet" - jelentette ki Németh Krisztián, aki úgy fogalmazott, megkapták a "megfelelő instrukciókat" a lyoni találkozóra. A Katarban légióskodó támadó elárulta, beszélt portugál vezetőedzőjével, Pedro Caixinhával, aki először gratulált neki a magyarok teljesítményéhez, majd viccesen arra kérte, hogy vegyék könnyebben a mostani meccset, de ő "megnyugtatta", hogy nem így tesznek. „A legfontosabb a csapat eredményessége, nem pedig az, hogy szerzek-e gólt vagy sem. Persze ha sikerül betalálnom, akkor én leszek a legboldogabb" - mondta Németh, majd elárulta, a csapat célja a kezdetektől a továbbjutás kiharcolása volt, s reménye szerint úgy lépnek majd pályára szerdán, hogy ezt már elérték.

Lovrencsics azt hangsúlyozta, ha már első helyen állnak, akkor ezt szeretnék is megtartani. Egyúttal megjegyezte, éppen ezért ez a meccs akkor is éles lesz, ha már nyolcaddöntősként lépnek pályára. A portugálokról szólva kijelentette, nem csak Cristiano Ronaldóra kell figyelniük, mert "az összes támadójuk életveszélyes". Hozzátette, számukra csak plusz motivációt jelent, hogy ilyen kimagasló egyéniségekkel játszhatnak.

A magyar-portugál összecsapás szerdán 19 órakor az angol Martin Atkinson sípjelére kezdődik a Parc Olympique Lyonnais-ben. A mérkőzésről a Maszol kiküldött tudósítója percről percre számol be.

Munkatársunk részvételét a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon a Communitas Alapítvány és a Szerencsejáték Zrt. támogatta.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?