Orosz kézre „került” a HSC Csíkszereda

Három idegenbeli mérkőzéssel nyitja meg a hónapot a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata, amely a hétvégén előbb Debrecenben, majd Miskolcon és legvégül Újpesten kell bizonyítson. Hat sportoló nem utazott, a többieknek helyettük kell vinniük a csapatot és megvillantaniuk tudásukat az érkező orosz edző előtt.

Ezúttal sem tudott teljes kerettel elutazni a hónap első idegenbeli kiszállására a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata. A sérültek közül Kyle Heffernan vállalni tudja a játékot, de Antal Zsombor és Molnár Zoltán itthon maradtak, akárcsak a korábbi sérültek Molnár Zsombor, Péter Róbert, Oleg Blagoj, illetve Papp Szabolcs.

Pénteken a Debreceni HK, szombaton a DVTK Jegesmedvék, míg hétfőn az Újpesti TE lesznek a kék-fehérek ellenfelei. Mindhárom csapattal farkasszemet néztek már a fiúk és csupán az Újpesttől sikerült pontot rabolni, bár a Debrecen elleni hazai meccsen is közel álltak ehhez.

A kék-fehéreknek még nem sikerült győzniük ebben a MOL Liga idényben, de a második idegenbeli túrán, mindent megtesznek azért, hogy ez meglegyen.

„Mindhárom csapatot ismerjük már és tudjuk, hogy milyen játékerőt képviselnek. Mindegyik mérkőzésre egyformán készülünk. Az első és legfontosabb viszont a debreceni kiszállásunk. Talán ez az a csapat, amelynek stílusa legjobban fekszik nekünk. Technikásak, sokat korcsolyázó csapat, ellenben a Miskolccal, amely egy teljesen más stílus. Tisztességes helytállás a célunk és természetesen a győzelem reményével állunk fel minden alkalommal a jégre” – fogalmazott Geréb István a HSC vezetőedzője.

Orosz edző érkezik. Artur Oktyabrjov személyében új vezetőedző érkezik a csíki csapathoz. A 41 éves korábbi orosz válogatott, aki az elmúlt években KHL-es csapatoknál volt másodedző, de ő volt többek közt a Patriot Budapest vezetőedzője is, csütörtökön érkezik meg Csíkszeredába, és péntek reggel utazik a csapat után. A Sportklub vezetőségétől minden információt megkapott a keretről, továbbá több találkozó felvételét is átadták. A hétvégén még nem szól bele a csapat életébe, amelyet a Geréb István-Nagy Béla edzőpáros vezényel. Az idegenbeli túrát követően viszont átveszi a csapat irányítását. A jelenlegi edzőpáros pedig az ő munkáját fogja segíteni.

Kapcsolódók

Kimaradt?