Öt nap alatt négy meccsen kell helyt állnia a HSC Csíkszeredának

Nehéz napok elé néz a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata, amely öt nap leforgása alatt négy találkozón kell pályára lépjen. Két román bajnoki, illetve két MOL Liga találkozó van műsoron. Előbb Karcfalván a Steaua ellen kell bizonyítani, míg vasárnap és jövő kedden a MAC és a Brassó következik. Ráadásul az újonc MAC ellen saját szurkolói előtt kell helyt állni.

Kezd besűrűsödni a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának programja, ez nem is csoda, hiszen két fronton kell helyt állni folyamatosan. Míg a múlt héten csupán MOL Liga meccsek szerepeltek műsoron, addig az előttünk álló hétvégén már román bajnoki találkozók is lesznek.

A Geréb István és Nagy Béla edzők által felkészített csíki fiúk pénteken és szombaton a Bukaresti Steaua vendégei lesznek. Igaz sokat nem kell utazni, hiszen a „bakák” ideiglenes otthona továbbra is a csíkkarcfalvi műjégpálya. A Steaua már a múlt hétvégén lejátszott két bajnoki meccset a Brassói Corona ellen, amely végén osztozkodtak a pontokon. A HSC pedig három MOL Ligás meccsen van túl, amelyeken a fiúk tisztességesen helyt álltak.

A két román bajnoki után egyből MOL Liga meccs lesz. Vasárnap a MAC érkezik Csíkszeredába, akik már nem ismeretlenek, hiszen legutóbb hétfőn mérte össze tudását a két csapat. Akkor az újonc 3–2-es győzelmet aratott. A visszavágás lehetősége fenn áll, de ehhez a fiúk nagyon okosan kell takarékoskodjanak az erejükkel a pénteki, illetve a szombati páros találkozón. A MAC elleni meccset követően lesz egy szabadnap, majd kedden jöhet az első erdélyi rangadó a Brassó Corona ellen, idegenben.

„Edzőként is nehéz felkészülni az előttünk álló öt napra, nemhogy a játékosoknak. Én is kíváncsian várom, hogy a csapat miként veszi az előttünk álló feladatokat. A magyarországi kollégáim véleménye szerint képtelenség lesz ezt a programot végigvinni. Én viszont bízom benne, hogy sikerülni fog. Hosszú távon a jelenlegi kerettel nem tudjuk végigcsinálni, de reménykedünk, hogy hamarosan csatlakoznak az új játékosok és akkor a terhelés jobban elosztódik. A csapat jól fel van készítve fizikailag. Nem nagyon lehet prioritási sorrendet felállítani a négy mérkőzés között, bár a MOL Liga fontosabb számunkra. Már csak abból kiindulva, hogy Magyarország a világelitbe tartozik. A két Steaua elleni mérkőzés után egy borzasztóan nehéz meccsünk lesz a MAC ellen. Bízom benne, hogy egy sikeres hétvégénk lesz. Minden meccsünkön ugyanazzal a kerettel fogunk kiállni. Megtörténhet, hogy egy-két korábbi hokis visszatér, de nem tudom, hogy mennyire tudnának rajtunk segíteni” – fogalmazott Geréb István vezetőedző.

Hétvégi hokiműsor

  • MOL Liga: péntek: Újpest – Fehérvár AV19 (19), Dunaújvárosi Acélbikák – DVTK Jegesmedvék (19.15), Ferencváros – Debreceni HK (20); vasárnap: Fehérvár AV19 – DVTK Jegesmedvék (18.30), HSC Csíkszereda – MAC Budapest (18), Debreceni HK – UTE (19.30), Ferencváros – Acélbikák (20).
  • Román bajnokság: péntek: Steaua – HSC Csíkszereda (17.30), Galaci Dunarea – Brassói Corona (19); szombat: Steaua – HSC Csíkszereda (17.30), Dunarea – Corona (17.30), Progym – Sportul Studentesc (17.30); vasárnap: Progym – Sportul (11.30).
Tisztelt, jégkorong szerető közönség! 
A sportban mindig vannak hullámvölgyek, sikerek, kudarcok, jó és rossz eredmények egyaránt. Az idei szezonra többnyire egy fiatal, dinamikus, győzni akaró, szívvel lélekkel játszó csapatot sikerült felépíteni, olyan játékosokkal, akiknek már kis srác korukban az volt az álmuk, hogy valamikor a nagy csapatban játszanak, ezért rengeteg időt, energiát fektettek munkába, edzésbe és elérkezett az ő idejük is. Nem a legrutinosabb, legtapasztaltabb, hanem a legnagyobb szívű játékosok öltik fel az immáron több mint 85 éve, kultúránk, hétköznapjaink részévé vált Csíkszeredai Sportclub mezét, hétről hétre napról napra.
Ezért arra kérek mindenkit, lányokat, fiúkat, hölgyeket, urakat, unokákat, nagyszülőket, hogy jöjjenek minél többen ki a mérkőzéseinkre, szurkoljanak együtt, az eredménytől függetlenül annak a fiatal, lelkes gárdának, akiket csak úgy szeretünk, ismerünk, tisztelünk, hogy Sportklub Csíkszereda! Hadd érezze az ellenfelünk, hogy mi vagyunk itthon, ez a csarnok, ezek a játékosok, ez a csapat a mienk.
Tisztelettel Geréb István a Sportklub vezetőedzője!

Kimaradt?