Mol Liga: továbbra is nyeretlen a HSC Csíkszereda
Hiába tett meg mindent a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a győzelemért a Debreceni HK elleni MOL Liga mérkőzésen, a vendégek mégis elvitték a három pontot a Vákár Lajos Műjégpályáról. A kék-fehérek ezúttal nem fáradtak el az utolsó felvonásra, sőt felpörögtek, ám a kapuvas nem volt partner és Vay Ádám sem.
Nem sikerült megszerezni az első MOL Liga győzelmet a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának kedd este a Debreceni HK ellenében. Geréb István tanítványai pedig rengeteget dolgoztak azért, hogy ez meglegyen.
A mérkőzés előtt sikerült a cseh kapus Marek Peksát is leigazolniuk a hazaiaknak, aki egy pár remek védéssel indított, igaz volt ez a debreceni kollégájára, Vay Ádámra is. A jó iram mellé ugyanis számtalan helyzet párosult. A harmad felénél viszont sokat hibáztak a kék-fehérek, rengeteg korongot eladtak. Így nem volt meglepő, hogy a vendégek gólt szereztek. A gólcsendet a 13. percben Könczei törte meg, aki felvarrta a pakkot a felsőbe. A hazai válasz nem váratott sokáig magára. Előbb egy S. Heffernan-Molnár Zoltán kombináció után maradt utóbbi egyedül a kapussal szemben, amelyet hárítottak. Alig pár másodperc múlva Mikeska csípett el egy pakkot a félpályán és kezdett egyéni akcióba, amelyet góllal zárt.
A második húsz perc alig kezdődött el Dancsfalvi megpattanó lövése Peksa lábai között a hazai ketrecbe kötött ki. A kék-fehérek nem adták fel. Gürcöltek, kapartak, de két sima fórt is elrontottak egymás után. Egyenlő létszám mellett pedig Mihály Ede lökete kattant a kapuvason, majd S. Heffernan közelről nem volt eredményes. A kimaradt lehetőséget pedig Hári büntetette. Fonákkal védhetetlenül zúdította a játékszert Peksa füle mellé. A gól után előbb Bíró Tamás, majd a túloldalról Garrett veszélyeztetett, de az eredmény nem változott.
Az utolsó felvonásra egy mindenre elszánt hazai csapat korcsolyázott ki. A vendégek jószerével csak kontrákra volt esélyük, amelyek viszont állandó veszélyt jelentettek. A hazai fölény pedig a 47. percben érett góllá, amikor egy kapu előtt elcsorgó korongot Farkas kotort be. Rohamozott a HSC, de sem emberelőnyben, sem egyenlő létszám mellett nem sikerült az egyenlítés. Csupán S. Heffernan kapuvasa járt közel ehhez. Az utolsó percekben előbb Berta került ki a büntetőpadra, majd őt követte Kovács, alig másfél perc múlva. A csíkiak időt kértek és a tanácskozás után Peksa lekorcsolyázott. Hat a három ellen jöttek is a lövések, de Bednár előbb a kapuvasat találta el, majd kiugratta Garrettet, aki az üres kapuba passzolta a játékszert lezárva a meccset.
A HSC becsülettel küzdött és közel is járt a pontszerzéshez, ám egy a szerencse, illetve a jobb helyzetkihasználás nagyon hiányzott.
Eredmény
- HSC Csíkszereda – Debreceni HK 2–4 (1–1, 0–2, 1–1)
- Gólszerzők: Mikeska (17.), Farkas (47.), illetve Könczei (13.), Dancsfalvi (21.), Hári (31.), Garrett (59.).
Dmitrij Romanov, Debreceni HK: „Az első két harmadban a fiúk betartották a taktikai utasításokat és ennek megfelelően számunkra kedvezően alakult a mérkőzés. Az utolsó harmadra viszont fejben azt hitték a fiúk, hogy már megnyertük a meccset. A negyedik gólunkig kellett izguljunk.”
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7253.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7254.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7255.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7256.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7258.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7259.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7261.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7262.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7263.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7266.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7267.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7269.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7273.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7276.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7278.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7279.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7281.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7282.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7284.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7285.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7287.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7289.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7290.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7293.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7301.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7302.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7303.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7305.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7306.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7308.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7309.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7310.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7311.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7313.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7314.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7315.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7317.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7322.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7323.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7324.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7325.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7326.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7329.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7332.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7333.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7336.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7337.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7338.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7340.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7342.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7345.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7347.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7349.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7351.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7352.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7353.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7354.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1704/DSC_7356.jpg)