Elindult a „világ tetejére” Török Zsolt aradi hegymászó

Török Zsolt aradi magyar hegymászó szombat reggel indult Bukarestből, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal jusson fel a Föld legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre.

Az MTI-nek elmondta, hogy a déli oldalon próbálkozik, amelyiken a csúcs első meghódítói, Edmund Hillary és Tenzing Norgay is haladtak. Hozzátette, romániai hegymászó még nem jutott fel ezen az útvonalon a 8848 méter magas csúcsra.

Korábban az aradi hegymászó részletesen beszámolt a maszol.ro-nak a nemzetközi expedícióról. A Török Zsolttal készített interjúnk itt olvasható.

Török Zsolt fizikailag és lelkileg is felkészültnek mondta magát. Megjegyezte, hogy azért választotta az oxigénes mászást, mert ezzel is be szerette volna biztosítani a sikert. Hozzátette, könnyebben teljesíthető feladatra számít, mint amilyen a Nanga Parbatnak és az Eiger északi falának a megmászása volt, a Mount Everestet azonban szimbólumnak tekinti, amelynek a meghódítására kisgyerek kora óta vágyik.

Az aradi magyar hegymászó elmondta, hogy a román zászlóval és támogatóinak a zászlajával készül a csúcsra. Mint fogalmazott, meggyőződése, hogy konfliktust gerjesztenek azok az erdélyi magyar mászók, akik a magyar zászlót viszik magukkal.

2013-ban Török Zsolt vezette azt a romániai expedíciót, amelynek tagjai oxigénpalack nélkül jutottak fel a 8125 méter magas Nanga Parbatra. A 41 éves hegymászó 2006-ban a Cso Ojuról, 2010-ben pedig a K2-ről kényszerült visszafordulni a csúcs elérése nélkül. Megjegyezte, a K2-t senki nem mászta meg abban az évben, amikor ő próbálkozott.

Kapcsolódók

Kimaradt?