Egyedül vág neki a Mount Everestnek Török Zsolt

Az eredeti tervhez képest két héttel később, csak április 4-én indul Török Zsolt aradi hegymászó arra az expedícióra, amelynek végső célja a világ legmagasabb csúcsának, a 8848 méteres Mount Everest megmászása – tudta meg a maszol.ro.

Portálunknak adott korábbi interjújában a legsikeresebb erdélyi magyar alpinista részletesen beszámolt idei terveiről.

„Most vettem meg a repülőjegyet és kifizettem a részvételi díjat is a Summit Climbnak. A londoni iroda értesített, hogy az expedíció április 9-én indul Katmanduból, tehát lesz egy pár napom Nepálban bevásárolni” – mondta el a maszol.ro-nak Török Zsolt.

Azt is megtudtuk, hogy végül egyedül mászik, ugyanis társának, Teo Vladnak nem sikerült összegyűjtenie az expedícióhoz szükséges mintegy 40 ezer eurót. Igaz ugyan, hogy lesz a Csomolungmán még egy romániai mászó, Iustin Ionescu, de ő más társasággal és oxigénpalack nélkül vág neki a csúcsnak. 

A Csomolungma (Qomolangma, Sagarmatha, angol nyelvterületen Mount Everest) a tengerszinttől számítva a legmagasabb hegy a Földön. A Himalája hegység része. Csúcsán halad át Kína és Nepál határvonala. A hegy 8848 m magas (2010-es nepáli mérés szerint; más mérések során 8840 és 8850 m közötti magasságot állapítottak meg), és évente kb. 4 milliméterrel nő. A Csomolungma név tibeti eredetű, jelentése „a Föld istenasszonya”. 1953. május 29-én helyi idő szerint 11:30-kor az új-zélandi Edmund Hillary és a nepáli Tendzing Norgaj elérte az Everest csúcsát. Néhány évvel később Tendzing elismerte, hogy Hillary tette először lábát a csúcsra. 

Az első magyar, aki feljutott a Mount Everestre a felvidéki Demján Zoltán volt 1984-ben, aki egy csehszlovák expedíció keretében ért fel. Első magyar állampolgárként a csíkszeredai születésű Erőss Zsolt érte el a csúcsot 2002. május 25-én. Öt évvel később, 2007. május 23-án Jelinkó Attila a déli útvonalon, Nepál felől megközelítve a csúcsot, oxigénpalackkal ért fel a Mount Everest tetejére. Ezzel ő volt a harmadik magyar hegymászó, aki felért az Everestre. Első magyar nőként Ugyan Anita jutott fel a csúcsra 2009. május 21-én egy nemzetközi expedíció tagjaként.

Török Zsolt lenne az ötödik.

Kapcsolódók

Kimaradt?