Eltűnt hegymászók a Himalájában: egyre kevesebb a remény

Egyre halványabb a remény arra, hogy a himalájai hóvihar- és lavinakatasztrófának vannak még túlélői, ezért a mentést vasárnaptól csak kisebb erőkkel folytatják a nepáli hatóságok, helikopterekkel pedig már egyáltalán nem. Szombaton ugyanakkor egy helikopternek még sikerült három túlélőt a fedélzetére vennie.

Vasárnapra lezárták annak a népszerű hegyi ösvénynek egy szakaszát, amelyen a tömegszerencsétlenség történt, mert az idő kitisztulása után újabb túrázók vágtak neki az Annapurna hegynek a nyilvánvaló veszély ellenére, és őket is a kedd óta tartó mentés miatt már elcsigázott hegyi mentőknek kellett visszatessékelniük biztonságos helyre.

A mentők több mint félezer embert menekítettek le a Föld tizedik legmagasabb hegyéről a keddi, váratlan hóviharból, köztük 230 külföldit. A halottak száma vasárnap reggeli összesítés szerint 43. Közülük kilenc tetemet eddig csak a levegőből láttak a mentők, gyalog még nem tudták azokat megközelíteni a vastag hótakaró miatt.

A holttestek 5100 méteres magasságban olyan meredek hegyoldalon vannak, amelyeken lehetetlen helikopterrel leszállni. Egyelőre még terveket sem sikerült kidolgozni a tetemek levitelének módjára. A halottak közül eddig 25 nemzetiségét sikerült kideríteni: kanadaiak, indiaiak, izraeliek, szlovákok, lengyelek, japánok és nepáliak az áldozatok.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?