A kormányfő szerint napokon belül újraindulhat a cernavodai atomerőmű
Akár néhány napon belül újraindíthatják a cernavodai atomerőművet, miután az utóbbi időszak esőzéseinek köszönhetően nőtt a Duna vízhozama – jelentette ki Luca Niculescu miniszterelnök a TVR-nek adott nyilatkozatában.
A kormányfő elmondta, hogy folyamatosan kapcsolatban áll az energiaügyi miniszterrel és a Nuclearelectrica vállalat igazgatójával, és reméli, hogy hamarosan kedvező híreket közölhetnek az erőmű újraindításáról. Mint fogalmazott, az utóbbi hetekben az esőzések hatására a Duna vízhozama is emelkedni kezdett, így remélhetőleg már csak napok kérdése a működés helyreállítása.
Niculescu a téli energiaellátás biztonságáról is beszélt. Tájékoztatása szerint Románia földgáztartalékai jelenleg megközelítik az Európai Unió által előírt 90 százalékos feltöltöttségi szintet. Hamarosan összehívják az Országos Energetikai Bizottságot is, amelynek feladata az energiaellátás biztonságának szavatolása.
A miniszterelnök a Hunyad megyében található marosnémeti erőművel kapcsolatban is kedvező fejleményeket remél. Hozzátette: a kormány egyelőre nem lát komolyabb kockázatot a téli földgáz- és villamosenergia-ellátásban.
A kabinet ugyanakkor vizsgálja, hogyan támogathatná a nehéz anyagi helyzetben lévő fogyasztókat a villanyszámlák kifizetésében. A földgáz esetében a tarifák jövő márciusig szabályozottak maradnak, a villamos energia esetében pedig a leginkább rászorulók számára biztosított utalványrendszer meghosszabbítását tervezik. Ennek részleteiről az energiaügyi és a pénzügyminisztériummal egyeztetnek.
Niculescu arra is emlékeztetett, hogy a kormány a múlt héten újabb hónapokra meghosszabbította a gázolajtámogatást.
CSAK SAJÁT


