Liga 1: forr a város a jövő hétfői kolozsvári derbi előtt

Több forgatókönyvön is dolgozik a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapat vezetősége annak megelőzése érdekében, hogy bajnokság 9. fordulójában megrendezésre kerülő helyi derbin az U-s szurkolói fölényben legyenek, és vandál cselekedetekre adják a fejüket.

Mint ismeretes, a két kolozsvári alakulat legutóbbi, a Fellegváron játszott mérkőzésén az U-s galeri nem volt hajlandó a vendégszurkolóknak fenntartott – magas dróthálóval elkülönített – szektorban helyet foglalni, ehelyett a stadion fél tribünjét elfoglalták, majd a kedvenceik győzelmével véget ért összecsapáson berohantak a pályára.

„Az biztos, hogy a tavalyi helyzet nem fog megismétlődni” – nyilatkozta a stiridesport.ro-nak Iuliu Mureşan, a CFR elnöke. A portál információi szerint komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy a hétfő este 9 órakor kezdődő mérkőzésre nem lehet majd szabadárusításban jegyet váltani, a stadionba kizárólag a bérletesek, a meghívottak és a vendégszektorban elférő U-sok mehetnek be. Viszont  a vendégszurkolóktól akár 200 lejt is elkérhetnek a belépőért.

A tervezett intézkedés érthető módon felháborította az U-s tábort, az egyetemista szurkolók többsége nyomdafestéket nem tűrő módon kommentálta a hírt. 

Kimaradt?