Valóságos világválogatottal vág neki az idénynek a Nagybányai HCM

Nyolc ország nemzeti válogatottjából is lesz játékosa a következő idényben a Nagybányai HCM női kézilabda csapatnak, amelynek megfogalmazott célja a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás.

Miután elhódította fennállása első bajnoki címét a nyár elején a nagybányai HCM még merészebb célokat tűzött ki maga elé. Mint azt korábbi, a maszol.ro-nak adott interjújában Korponay Ferenc, a csapat ügyvezető elnöke és egyik fő szponzora is megfogalmazta, a 2014-2015-ös idényben európai szinten is bizonyítani szeretnének.

„A hazai pontverseny megnyerése kötelező feladat, de idén be szeretnénk jutni a BL Final Four-jába. Elsősorban egészséget kívánok a lányoknak, ugyanis csak így tudják majd tudásuk legjavát adni és így tudjuk teljesíteni a célkitűzéseinket” – fogalmazott Costică Buceschi vezetőedző a csapat bemutatásakor.

A HCM idei bevásárlásának ékkövei a két brazil világbajnok, Barbara Arenhart és Alexandra Do Nascimento, valamint a világ- és olimpiai bajnok norvég Camilla Herrem. Marad a keretben a nagyváradi születésű, de már magyar színekben játszó Szűcs Gabriella is.

A Nagybányai HCM kerete. Kapusok: Paula Ungureanu, Barbara Arenhart (Brazília), Julija Dumanszka; Mezőnyjátékosok: Valentina Ardean Elisei, Camilla Herrem (Norvégia), Eliza Buceschi, Szűcs Gabriella (Magyarország), Lois Abbingh (Hollandia), Lilja Arciukovics (Fehéroroszország) Luciana Marin, Laura Oltean, Geiger Melinda, Ekatyerina Davigyenko (Oroszország), Jelena Gyorgyevszka (Macedónia), Adriana Nechita, Alexandra Do Nascimento (Brazília), Georgeta Diniş Vârtic, Timeea Tătar, Xenia Makejeva (Oroszország), Anasztaszija Lobacs (Fehéroroszország)

Kapcsolódók

Kimaradt?