Partiumban is szerveznek előfutamot a Nemzeti Vágtára

A 2011 óta évente megrendezett Székely Vágtához most a Partiumi Vágta is felsorakozik. Ezen a néven ugyanis idén Nagyvárad mellett is megszervezik a budapesti Nemzeti Vágta egyik előfutamát - jelentették be csütörtökön a szervezők, akik meghívták a Partium, Szilágyság, Máramaros, Bánság, Kalotaszeg és Mezőség hagyományőrző közösségeit és lovas csapatait, hogy nevezzenek be a nemes küzdelembe. Erdélyben 2011 óta Székelyföldön szerveznek hasonló megmérettetést Székely Vágta néven.

A Partiumi Vágta szervezői szerint a verseny első és második helyezettje, valamint a szervező képviselője jogosult arra, hogy Budapesten folytassa a versenyt a Nemzeti Vágtán. Az eseményre június 6-7-én kerül sor a Nagyváradtól 17 kilométerre található Kőrőskisjenő községben.

A résztvevőknek 1000 lejes nevezési díjat kell fizetniük, egy település egy versenyzőt nevezhet és indíthat a megmérettetésen.

Kapcsolódók

Kimaradt?