Nemzeti Vágta: nem lesz a döntőben székely lovas

Egy lóhosszal maradt le a döntőről Bagoly Szabolcs és Alkony vasárnap a Nemzeti Vágta döntőjében. A sepsiszentgyörgyi lovast az utolsó félkörben sikerült megelőznie Baja versenyzőjének, Németh Jánosnak. A székelyföldi induló így is szépen szerepelt, második helyen végzett a Nemzeti Vágta középdöntőjének ötödik futamában.

Már a felvezetőnél hallani lehetett, hogy valószínűleg Alkony és My Boy Mennydörgés között dől el a verseny, a futam azonban nagyon erős volt, az eddigi legerősebb – vélte Pécsi István szakkommentátor. Szabolcsnak és Alkonynak jó esélyt jósoltak, de azt is elmondták, hogy Németh János, a bajai induló tavaly is döntős volt. Egy futamban futottak Hédervár képviselőjével is, Baumann Adriennel, akit szintén nagyon erősnek tartottak. A jóslat aztán beigazolódott: nagyon éles küzdelem után, az utolsó fél körben Mennydörgésnek sikerült átvennie a vezetést Alkonytól, és egy lóhosszal legyőzni őt.

Sztakics Éva-Judit, a Székely Vágta főszervezője, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta: nagyon büszkék Alkonyra és Bagoly Szabolcsra, hiszen, amit elvártak tőlük, maximálisan teljesítették. „Négy hónap kemény edzés után, ez egy nagyon szép eredmény. Idén azt vártuk el a lovasunktól és a lótól, hogy bejussanak a középdöntőbe, az már reményen felüli volt, hogy szinte győztünk a középfutamban is. Azt is hozzá kell tennem, hogy négy hónap alatt szinte lehetetlen lett volna ennél jobb teljesítményt elérni, hiszen ennyi ideje dolgozik Szabolcs Alkonnyal, és ennyi ideje volt Alkonynak felkészülni egy ilyen versenyre. A többi ló tapasztaltabb ilyen téren, ezért is vagyunk nagyon büszkék rájuk” – tette hozzá Sztakics Éva.

Kapcsolódók

Kimaradt?