Utolsóként végez BL-csoportjában a Steaua

Üres szavaknak bizonyultak a Bukaresti Steaua vezetőinek nagy fogadkozásai az idei Bajnokok Ligája szezon kezdetén, ugyanis a keddi játéknap után végleg eldőlt, hogy a fővárosi csapat sem a BL-ben, sem az Európa.Ligában nem folytathatja szereplését. Mi több a Steaua valószínűleg győzelem nélkül zárja az idei BL-t, hiszen az utolsó fordulóban a Chelsea-hez látogat.

Steaua-Schalke 0-0

„Csak a győzelem elfogadható számunkra” – nyilatkozta a Schalke elleni mérkőzés előtt Laurentiu Reghecampf, és a Steaua ennek megfelelően neki is ugrott a németeknek: az első percekben Szalaiék csak futottak a labda után, túl gyakran nem találkoztak vele. Aztán lassacskán kezdtek magukra találni, és ekkor már többször is helyzetbe kerültek Tătăruşanu kapuja előtt. A hazaiak legnagyobb (és egyetlen) helyzetét Piovaccari hagyta ki a 31. percben, két percre rá pedig Fuchs lőtt a kapuba – „apró” szépséghiba, hogy előtte már kint volt a labda.

A fordulás után sem változott az összkép, a vendégek enyhe fölényben játszottak, helyzetbe mégis a hazaiak kerültek: előbb Chipciu, majd Szukala célzott pontatlanul. A találkozó hajrájában Szalainak is volt két lehetősége, de nem talált kaput, ahogy a legveszélyesebb hazai támadó, Piovaccari sem: a 90. percben teljesen tisztán fejelt Fährmann kezébe.

FC Basel-Chelsea 1-0

A Chelsea a legutóbbi három BL-meccsét megnyerve csoportelsőként várta a mérkőzést, de figyelmeztető lehetett a „kékek” számára, hogy az első felvonáson Londonban kikaptak a bázeliektől. Ezúttal sem úgy indult a mérkőzés, hogy a Chelsea hívei örülhetnek majd, a svájciak már a mérkőzés elején bekezdtek, és már az elején veszély alatt tartották Cech kapuját.

A 3. percben Xhaka szabadrúgása után védett a cseh kapus, majd tíz minutummal később Frei bal alsóra tartó lövését tornázta szögletre, a sarokrúgás után pedig Obi Mikel mentett a gólvonal elől. A svájci fölény ezt követően sem csökkent, a Chelsea csak elvétve ment át a felezővonalon – a később megsérülő Eto’o maradt le egyszer egy beadásról nem sokkal –, ezt jól jellemzi a félidei 9:0-s kapura lövési, 7:1-es szögletarány is.

Cech azonban Szalah próbálkozásait rendre hatástalanította, Streller kapura szúrása mellé szállt, Stocker szabadrúgása pedig a sorfalon halt el. A félidő krónikájához hozzátartozik még, hogy egy alkalommal Lampard kezéről pattant le a labda, de a játékvezető vétlennek minősítette az esetet.

A fordulást követően a vendégek hiába próbálkoztak támadásvezetésekkel, a végén ismét a házigazda került fölénybe, és bár Serey Die lövése a jobb alsó mellé szállt még, a 87. percben Schär parádés indítása után Szalah került ziccerbe, és Cech felett a hálóba emelve megszerezte a győztes gólt. 1–0

Az utolsó pillanatokban ráadásul még növelhette is volna előnyét a svájci együttes, de Die kapáslövése fölé szállt, a Basel azonban így is oda-vissza legyőzte a Chelsea-t, és feljött a második helyre a záró forduló előtt. A londoniak ettől függetlenül már biztosan továbbjutottak a csoportból, mivel az utolsó fordulóban a Schalke és a Basel egymástól vesz el pontokat.

Borussia-Napoli 3-1

Az első kilenc percben nem sok érdekes dolog történt a pályán, de aztán megrázták magukat a felek: Federico Fernández „pozícióelhagyási tilalmat” rendelt el karjaival Robert Lewandowskinak a kapu előtt, a némi gondolkodás után megítélt büntetőt pedig Marco Reus értékesítette (1–0), aztán Lewandowski hagyott ki ajtó-ablak helyzetet; majd megúsztak egy újabb 11-est a nápolyiak, mert Christian Maggio úgy arcon verte Bendert az ötösön, hogy hosszas vizsgálódás után sem lehetett pontosan megállapítani, hogy a németnek orrán, száján vagy orrán-száján dől-e a vér.

Reus fifikás szabadrúgását nagy bravúrral védte Pepe Reina, és ekkor úgy tűnt, hogy hamarosan megtörik a Napoli, de nem akármilyen fából faragták a déli legényeket (akik között csak egy olasz volt ekkor: Maggio), mert három helyzettel válaszoltak, José Callejón a kapufát is eltalálta. Helyzetekre helyzetekkel válaszolt a Dortmund, majd a félidő végén kétszer is betalálhattak volna a nápolyiak.

A második is így folytatódott, sok futással, ziccerekkel, de Gonzalo Higuaín és Reus is elhibázta a maga lehetőségeit. Utóbbi azonban a 60. percben remek assziszttal javított, labdáját Jakub Blaszczykowski ráadásul Reina lábai között passzolta a hálóba (2–0).

Rafael Benítez Lorenzo Insigne és Gökhan Inler bevetésével reagált, Klopp beküldte Pierre-Emerick Aubameyangot – az olasz cserék éltek hamarabb a lehetőséggel, pontosabban az olasz csere, elvégre Higuaín passza után Lorenzo Insigne szépített a 71. percben (2–1), míg Pierre-Emerick Aubameyang közeli lövését kivédte a transzban védő Reina. Amit nem tett meg ekkor a gaboni támadó, azt nem mulasztotta el a 78. percben: szépen ívelt a kapus fölött a jobb alsóba, és ezzel eldöntötte a mérkőzést. 3–1!

Mhitarjan lőtt még egy kapufát a végén, ez is megtette csattanónak: egy csodálatos mérkőzésen verte meg a kisebb gödörben lévő Dortmund a megbicsakló Nápolyt. Kikaptak az olaszok, de ne feledjük, az utolsó körben az Arsenalt fogadják odahaza, és még kiharcolhatják a továbbjutást.

Arsenal-Olympique 2–0

Sokáig nem kellett várnia a gólra az Emirates közönségének, a kicsit késők még helyezkedtek, amikor Jack Wilshere elhúzott a jobb oldalon, befelé jött, megkavarta Lucas Mendest, majd a 33. másodpercben megszerezte a vezetést az Arsenalnak. Ennél csak Gilberto Silva szerzett gyorsabban Arsenal-gólt  az elitligában – a brazilnak 21 másodperc kellett 2002-ben a PSV ellen.

Egyből majdnem kettő lett, de Aaron Ramsey nem tudta értékesíteni a Wilshere által elé tálalt helyzetet – a már kiesett Marseille nagyon gyorsan jelentős hátrányt szedhetett volna össze. A kényelmesen irányító Arsenal még tizenegyest is rúghatott a 38. percben, de Mesut Özil rontott, Steve Mandanda hárította a német középpályás elég vékonyka kísérletét. Mandanda a szezonban ötven százalékkal védi a tizenegyeseket, szóval nem Özil az első „áldozat."

A második félidőt újabb Özil–Mandanda párharc nyitotta – megint a kapus győzött –, de az Arsenal jókora fölényben futballozott, a mérkőzés végkimenetele meglehetősen egyoldalúnak tűnt. A fölény a 65. percben érett góllá egy Ramsey, Özil, Wilshere akció nyomán – a befejező a második gólját megszerző Wilshere volt. Ennyi elég is volt a londoniaknak, akik lazán nyertek, így 3 pont előnnyel várják a csoport élén az utolsó fordulót.

Zenit-Atlético 1–1

Az első félidőben jobbára az orosz együttes akarata érvényesült, de a házigazdák tudománya elfogyott a tizenhatos előtt, nagy gólveszélyt már nem jelentettek Thibaut Courtois kapujára. A 15. percben Hulk a balösszekötő helyéről azért megkínálta őt egy lökettel, a belga légiós nem is merte fogni a labdát, csak oldalra tessékelte.

Támadott a Zenit jobbára a spanyolok térfelén suhant a labda a műfüvön. A kulcsemberei közül többet – Diego Costa, David Villa, Arda Turan – nélkülözni kényszerülő Atlético kontrákban és pontos passzaiban bízott. A Zenit kapusa, Juri Lodigin a 29. percben jó ütemben lépett ki a tizenhatoshoz, és jól dobta bele magát Cristian Rodríguez lövésébe. A félidő utolsó momentumaként Koke tizenhatosról leadott, félfordulatból elengedett lövését tolta ki az orosz kapus a bal alsóból.

A második félidő elejét megnyomta a Zenit, ám amíg a hazaiak elpuskázták a lehetőségeiket, addig a vendégek nem: Adrián López remek egyéni megmozdulás végén az 53. percben gólt szerzett. A madridi támadó megugrott a bal szélen, védője előbb nem tudott, majd már nem is mert vele szabálytalankodni, így López higgadtan lőtt a kifutó Lodigin lábai között a hazai kapuba (0–1). A kapott gól megviselte a Zenitet, egy perccel később a pillanatnyi kihagyás vége madridi helyzet lett, a labda a lécen pattant tova.

Rendezte azonban sorait a Zenit, de az egyenlítéshez Courtois óriási bakija kellett. A 74. percben Igor Szmolnyikov adott be jobbról, védője szorításában nem túl jól, a röviden álló madridi védő, Toby Alderweireld beletette a fejét az ívelésbe. A labda óriási gellert kapva, de még így sem túl veszélyesen ívelődött a madridi kapu felé, a belga honfitárs a kapuban felugorva biztosított, de nagyon elnézte a labdát, amely a jobb felsőbe hullt, öngól (1–1).

Porto-Austria 1–1

A vendégek a 11. percben meglepetésre vezetéshez jutottak: Roman Kienast elcsípett egy labdát a hazai térfél közepén, kapura tört, majd egy csel után hatalmas bombát eresztett meg (0–1). Labdabirtoklásban óriási fölényre tett szert a hátrányban lévő Porto, de hiába támadott és jelentett igen komoly gólveszélyt, az egyenlítésre a szünet utánig várniuk kellett a portugáloknak. A 48. percben egy sarokrúgást követően Jackson Martínez talált be fejjel az osztrákok kapujába (1–1).

Az várva várt gól azonban nem szabadította fel a vendéglátókat, továbbra is görcsösek voltak. Próbálkoztak ők becsülettel, mentek a lövések Heinz Lindner kapujára, de bátran és a szerencsével sem hadilábon állva bekkelt az osztrák együttes. Az idő múlásával a portói lendület is alábbhagyott, mintha elfogadták volna: ezen az estén nem jönnek össze a dolgaik, és beletörődtek a döntetlenbe.

Ajax-Barcelona 2–1

Az Ajaxnak létfontosságú volt a győzelem, ezért egyszerűen nekirontott a Barcának. A tartalékosan felálló vendégek jó ideig nem tudtak mit kezdeni a gyorsan fickándozó fehér mezesekkel, akik roppant agresszív letámadással és gyors támadásokkal igyekeztek zavart kelteni a Barca védelmében.

Ez olyannyira jól sikerült nekik, hogy elég kellemetlen helyzetbe került a spanyol csapat, mert a 20. percben megszerezte a vezetést az Ajax. A jobb oldalon bontakozott ki az akció, Van Rhijn adta be a labdát jobbról, az alapvonal közeléből, az ötös környékén érkezett Serero, aki egyből a kapu bal oldalába továbbított. A Barcelona védelme csak leste az akciót. 1–0

A gól után támadásban maradt még egy ideig az Ajax, és amikor a Barcelona már éppen magára talált volna, növelte előnyét!

A 42. percben Schöne lőtt 17 méterről, Pintóról kijött a labda, Puyol mellett elvitte Hoesen, és 11 méterről, középről lőtt, lapos labdája Piqué lába között jutott a Barcelona kapujának bal oldalába. 2–0

Az első félidőben megszerzett biztos előny megtartása lehetett volna a cél az Ajaxnak, de a 48. percben óriási fordulat következett. Neymar ugrott ki Van Rhijn óvatlanul hátraadott labdájával, ráadásul a menteni igyekvő Veltman rossz ütemben lépett közbe, és buktatta a brazilt. Piros lap és tizenegyes. A tizenegyest Xavi a balra mozduló kapust becsapva a kapu jobb oldalába lőtte. 2–1

A kiállítás alapjaiban változtatta meg a játék képét. Az Ajax visszahúzódott a kapuja elé, a Barcelona pedig jött előre, de nem nagyon tudott mit kezdeni a szigorú védelemmel. Mint a falról, úgy jöttek le a labdák a holland védelemről, a Barcelona pedig nem tudta játszani a szokásos játékát. A kiugratások nem sikerültek, hősiesen játszott a második félidőben az Ajax, és kihúzta újabb kapott gól nélkül.

Így a hollandok életben tartották továbbjutási esélyeiket, és ha a záró fordulóban megverik a Milant, tovább álmodhatnak.

Celtic-Milan 0–3

Az első tíz percben sorra jöttek a kisebb-nagyobb lehetőségek hazai részről. Túlzás lenne azt állítani, hogy tudatos, kiforrott futballal jutott el a glasgow-i csapat Christian Abbiati kapuja elé, de nyomást gyakorolt. A legnagyobb helyzet például úgy adódott Beram Kajal előtt, hogy elakadt benne Charlie Mulgrew lövése, ám az izraeli támadó lassú volt, és Cristian Zapata megzavarta, a lövés így épphogy belefért a pocsék kategóriába.

A 12. percben aztán szinte a semmiből jött a Milan-gól: Kaká egy szöglet forrázta le a hazai szurkolókat. Valter Birsa beadására Fraser Forster nem mozdult ki, a védők sehol sem voltak, az ötösön érkező két milanos közül pedig a brazil megelőzte Andrea Polit, és a hálóba bólintotta a labdát. 0–1

A második félidő elején aztán jött egy újabb szöglet, amelynél nem álltak helyzetük magaslatán a kelta védők, Birsa és az előtte egy perccel beálló Antonio Nocerino előkészítése után Cristian Zapata közelről a kapuba továbbított. 0–2

A Celtic Virgil van Dijk lesgóljával jelezte, hogy nem akarja elengedni a halvány reményt, de elég volt egy Mario Balotelli-villanás, hogy utóbbi eldöntse a meccset az 59. percben. Riccardo Montolivo kitűnő indítása után a támadót hiába üldözte két védő, a Milan 45-öse betalált – október 1-je után újra! 0–3

BAJNOKOK LIGÁJA, 5. FORDULÓ

E-CSOPORT

  • Bukaresti Steaua–Schalke 0–0
  • FC Basel-Chelsea 1-0

F-CSOPORT

  • Arsenal-Olympique 2–0
  • Borussia-Napoli 3–1

G-CSOPORT

  • Porto-Austria 1–1
  • Zenit-Atlético 1–1

H-CSOPORT

  • Celtic-Milan 0–3
  • Ajax-Barcelona 2–1

Kimaradt?