Bár Rafael Nadal térdsérülése miatt a férfimezőnyt uraló fantasztikus négyes ezúttal trióvá szűkül a hétfőn kezdődő US Open végső győztesének megtippelése cseppet sem lett könnyebb a spanyol kiesésével. Amíg ugyanis ő Mallorcán kúrálta fájós térdét, a már örök vesztesnek elkönyvelt Andy Murray előbb végre-valahára eljutott a wimbledoni döntőig, majd ugyanott megnyerte az olimpiát, s ezzel komoly esélyesként jön számba Roger Federer és Novak Djokovics mellett.

Miért Novak Djokovics?

Az már biztos, hogy a tavaly a Roland Garros kivételével mindent besöprő Novak Djokovics az idén nem tud ismételni. Australian Open-győzelme után a Roland Garroson még bejutott a döntőbe, Wimbledonban viszont már a négy között kikapott, az olimpián pedig még a pekingi bronzérmét sem tudta felülmúlni. A fenti eredménysor talán csak az ő esetében adhat okot fanyalgásra, és a „lehetőséggel” persze élt is az elmaradt londoni arany miatt csalódott szerb sajtó. Még Djokovics nevelőedzőjét is megkeresték, hogy bizonyítsák, valami nincs rendben.

„Nolénak egyértelműen problémái vannak, amelyeket nyilván nem akar mutatni a világ felé. Remélem, az őt körülvevők kitalálják, mi akadályozza meg abban, hogy a legjobbját nyújtsa. Aggódom érte, mert mindig csak azt hallom tőle, hogy mennyire fáradt” – fejtegette Jelena Gencsics.

A negatív előjelek ellenére sem gondoljuk azonban, hogy le kellene írni Djokovicsot. A címvédő továbbra is imádja a kemény pályát, idei 32 meccséből csak hármat veszített el kedvenc borításán, ráadásul a New York-i sorsolás is kedvezően alakult számára, hiszen a döntőig legfeljebb Juan Martín del Potro vagy John Isner legyőzése jelenthet neki nehézséget.

Miért Roger Federer?

Mert már ötször nyert korábban Flushing Meadowsban. Mert újra duzzad az önbizalomtól. Mert legutóbbi 18 meccséből 17-et megnyert. Mert másfél hete a cincinnati ATP-torna döntőjében egy laza 6:0-t osztott ki Djokovicsnak.

Roger Federer pályafutásában sokak szerint a tavalyi, Djokovics ellen két meccslabdáról elveszített New York-i elődöntő jelentette a fordulópontot. Azóta két és fél év után Wimbledonban újra Grand Slam-tornát nyert, visszaszerezte a trónt az ATP világranglistáján, közben pedig visszaépítette maga köré a legyőzhetetlenségi mítoszt. A sikertörténet egyetlen oda nem illő elemét a londoni olimpia döntőjében tőle látott harmatos produkció jelenti: sima háromszettes vereséggel szalasztotta el a gyűjteményéből hiányzó egyetlen címet, és ha egyszer képes volt ilyen visszaesésre, máskor is előfordulhat vele hasonló – az a szerencséje, hogy a New York-i elődöntőig nem vár rá igazán nehéz feladat. Ott azonban sok minden eldől, hiszen Wimbledon és az olimpia fináléja után újra Murrayvel játszhat...

Miért Andy Murray?

Senki, talán maga Andy Murray sem tudja, milyen teljesítményre lehet képes, ha rendben van a lelke. Márpedig az, hogy wimbledoni döntőjével és londoni olimpiai győzelmével végre fityiszt mutatott a mindig kritikus briteknek, felér egy nyugtatókúrával. Bár a sorrend valószínűleg fordított, az agymosás volt előbb és a csodálatos eredmények csak utána. Ebben pedig elévülhetetlen érdemei vannak az elméjét hónapok óta ápoló Ivan Lendlnek. Amióta a korábbi cseh klasszis lett hivatalosan az edzője, a gyakorlatban inkább lelki vezetője, és édesanyjának, Judynak is találtak más elfoglaltságot fia egzecíroztatása helyett (Fed-kupa-kapitányság), egy csapásra megváltozott minden. Ezt még úgy is kijelenthetjük, hogy a Grand Slam-trófea továbbra is hiányzik Murray gyűjteményéből. Talán szeptember közepére ez is megváltozik. A skótnak már attól sem kell tartania, ha egy versenyen egymás után kell legyőznie Federert és Djokovicsot, hiszen az olimpián erre is képes volt – igaz, ezúttal fordított lehet a sorrend: előbb a svájci jöhet az elődöntőben, aztán a szerb a fináléban. Persze csak akkor, ha Murray a negyeddöntőben túljut Jo-Wilfried Tsongán…