Ezzel a videóval „tartják életben” az olimpiai lángot Tokióban

Eredetileg pénteken kezdődött volna a 32. nyári olimpia Tokióban, ám – mint ismert – a koronavírus-járvány miatt egy évvel későbbre halasztották, így 2021. július 23-án veszi kezdetét. 

Ebből az alkalomból az olimpia szervezői egy igencsak érzelemdús videót készítettek – több verzióban, s az egyikben Hosszú Katinka is feltűnik néhány pillanatra. A kisfilm középpontjában Ikee Rikako, 20 éves japán úszó áll, aki a 2018-as Ázsiai Játékokon egyedülálló módon hat számban (50 és 100 méter gyors, illetve pillangó, 4x100-as gyorsváltó és 4x100-as vegyes váltó) győzött és első női sportolóként ő lett a kontinentális rendezvény legeredményesebb sportolója. Fél évvel később aztán Ikee lesújtó hírt kapott, amikor orvosi kivizsgáláson vett részt ausztráliai edzőtáborát megszakítva: leukémiával diagnosztizálták. 

„Az eredeti tervek szerint holnap ilyenkor egy különleges olimpia megnyitóján vettünk volna részt a tokiói Nemzeti Stadionban, és nekem az volt a nagy álmom, hogy ott legyek” – idézi a szervezők honlapja Ikee Rikakót, aki azóta felgyógyult.

„Amikor a betegségem kiderült, az a vágy hajtott, hogy visszatérjek az uszodába. A sportolók számára végigélni, hogy nagy céljuk, az olimpiai játékok egyszer csak elvész és helyette csupán a tátongó üresség marad, szavakkal nehezen leírható érzés. Tudom, mert én is ugyanígy éreztem és ugyanezen mentem keresztül a leukémia kapcsán. Egy év múlva viszont csodálatos lesz, ha meg tudjuk rendezni a tokiói olimpiai és paralimpiai játékokat. Legyen az előttünk álló esztendő ne a halasztás éve, hanem a pozitivitás és a remény egy éve” – mondta Ikee a videóban az üres Nemzeti Stadionban, ahol az eredeti tervek szerint pénteken a világ legjobb sportolói és 60 000 néző előtt tartották volna a megnyitót.

Kapcsolódók

Kimaradt?