2021-es foci-Eb: elhalasztották az elhalasztott pótselejtezőket

Júniusról is elhalasztották a labdarúgó Európa-bajnokság eredetileg márciusra tervezett pótselejtezőit, így a bolgár–magyar és izlandi-román összecsapást is.

Az európai szövetség (UEFA) szerdai közleménye szerint mind a nemzetközi férfi, mind a nemzetközi női versenyeket és mérkőzéseket határozatlan időre elhalasztja – arról nem esik szó a kommünikében, hogy mikor kerülhet sor az említett eseményekre. Mint olvasható, a döntés az UEFA összes versenysorozatára vonatkozik, így a felnőttcsapatok mellett az utánpótlástornákat, illetve a futsal Bajnokok Ligája döntőjét sem rendezik meg az eredetileg tervezett májusi, illetve júniusi időpontokban.

A döntést az 55 tagországgal folytatott telefonos konferencia keretében hozta meg az UEFA.

A magyar válogatott március 26-án Bulgária vendége lett volna Szófiában, majd a párharc győztese öt nappal később az izlandi–román összecsapás nyertesét fogadta volna, immár az Eb-részvételért. Március 13-án a találkozók időpontját június 4-ére és 9-re módosították, de most ezt a dátumot is továbbcsúsztatták.

A kontinensviadalt – amelynek részben Budapest is házigazdája lesz – a koronavírus-járvány miatt szintén elhalasztották a jövő nyárra.

Kapcsolódók

Kimaradt?