Aus. Open: Halep kiesett, Sofia Kenin és Gabrine Muguruza jutott a női döntőbe

Sofia Kenin és Garbine Muguruza jutott döntőbe a nőknél a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a csütörtöki elődöntőben két szoros játszmában jobbnak bizonyultak a női világranglista-vezető Ashleigh Bartynál, illetve Simona Halepnél.

A 14. helyen kiemelt amerikai Kenin egy órányi játékot követően jutott szettelőnyhöz, csak a rövidítés végén nyert az ausztrál Barty ellen. Az első játszmával ellentétben – ahol egyetlen gémet sem hozott fogadójátékos – a másodikban már jöttek a brékek is. Barty 1:1 után előnyhöz jutott ugyan, de 5:4-es vezetését követően Kenin három megnyert gémmel – benne két brékkel – fordított. A mérkőzés 1 óra 47 percig tartott.

A 21 éves Kenin hatodszor mérkőzött meg Bartyval, és másodszor győzte le. Az amerikai teniszezőnek ez lesz az első fináléja Grand Slam-tornán, amelyeken eddig még a nyolc közé sem jutott.

Két korábbi világelső ütközetében a spanyol Gabrine Muguruza 2 óra 7 percet követően kerekedett a román Simona Halep fölé. Az első szettben Muguruza 3:3 után elvette riválisa szervajátékát, de 5:4-es előnyénél Halep visszabrékelt, majd a rövidítésben a sok elvesztett adogatást követően a spanyol 10-8-ra jobbnak bizonyult. A második játszmában Halep 2:1-re, majd 3:2-re is vezetett – utóbbit már a második brékkel hozta össze –, de 5:4-es előnyét követően Muguruza fordított.

A kétszeres Grand Slam-tornagyőztes (2016-ban a Roland Garroson, 2017-ben Wimbledonban nyert) Muguruzának ez lesz a negyedik GS-döntője, Melbourne-ben viszont az első. Az Australian Openen eddig a legjobb szereplése a negyeddöntő volt 2017-ben.

Kenin és Muguruza eddig egyszer, tavaly Pekingben mérkőzött meg egymással, az amerikai három szettben (6:0, 2:6, 6:2) győzött.

Eredmény, elődöntő:
nők:
Sofia Kenin (amerikai, 14.)-Barty (ausztrál, 1.) 7:6 (8-6), 7:5
Muguruza (spanyol)-Halep (román, 4.) 7:6 (10-8), 7:5

 

Kapcsolódók

Kimaradt?