Aus. Open: negyeddöntőbe jutott Simona Halep

Simona Halep bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének negyeddöntőjébe, miután hétfőn 6:4, 6:4-re legyőzte a belga Elise Mertenst.

A negyedik helyen kiemelt Halepnek egy óra és 37 perc játék után sikerült nyernie a világranglista 17. helyezettje egy ellen, egy kiegyensúlyozott és magas színvonalú mérkőzésen.

Az első szettben Mertens nyerte az első játékot, aztán Halep zsinórban hármat (1:3). Ezután a belgának ment jobban a játék, fordított 4:3-ra, Halep azonban egyenlített, majd elvette ellenfele adogatását, és 6:4-re behúzta az első szettet.

A második játszma elejét a román lány uralta, vezetett 3:0-ra, Mertens azonban nem adta fel a harcot, és agresszív támadójátékának köszönhetően feljött 3:2-re, majd egyenlített 4:4-re. Ennél az állásnál összejött egy fontos brék Halepnek (az ötödik lehetőség értékesítésével), majd nullára hozta saját adogatását, 6:4-re nyerve a második szettet és ezzel a mérkőzést.

Simona Halep két ászt ütött a mérkőzésen, Mertens egyet sem, a román lány egy kettős hibát vétett, a belga hármat. Simona nagyobb hatékonysággal értékesítette első szerváját, de az összesen 14 bréklehetőségből csak ötöt sikerült kihasználnia. Mertens több nyerő ütést mutatott be (36-21), de ki nem kényszerített hibája is sokkal több volt, mint Halepnek (38-8).

A 2018-ban Roland Garros-, majd 2019-ben wimbledoni trófeát nyert Halep negyeddöntőbeli ellenfele a 28. helyen kiemelt észt Anett Kontaveit lesz, aki 6:7, 7:5, 7:5 arányú győzelmet aratott hétfőn a lengyel Iga Swiatek fölött.

Kapcsolódók

Kimaradt?