Aus. Open: magabiztos győzelemmel jutott nyolcaddöntőbe Simona Halep

Szombaton hajnalban jutott be Simona Halep az Australian Open nyolcaddöntőjébe. A román lány a kazah Julija Putyincevát győzte le 6-1, 6-4-re.

Az első szett jól indult, Simona Halep rögtön a második játéban elvette ellenfele adogatását, így hamar pszichológiai előnybe került. Ez a break rátette pecsétjét az egész szett alakulására, a kazahnak egyetlen játékot sem sikerült megnyernie saját adogatásával, így az első játszma végeredménye 6-1 lett a konstancai lány javára.

A második szettben a keleti játékos taktikát váltott, megpróbálta jobban megmozgatni Simonát, de ez is kevésnek bizonyult a román lány elhatározottsága és kitartása előtt. Így alig másfél órás meccs végére pont került és Halep 6-1, 6-4-es eredménnyel besétált a nyolcaddöntőbe.

A román lány következő ellenfele a belga Elise Mertens (WTA17) lesz, a mérkőzést hétfőn hajnalban fogják játszani. Intő jel lehet a konstancai lány számára, hogy kettejük legutóbbi mérkőzésén Mertensnek sikerült diadalmaskodni.

Közben az is kiderült, hogy a Fucsovics Márton következő ellenfele a svájci klasszis Roger Federer lesz.

Australian Open, eredmények

  • Nadal (spanyol, 1.)–Carreno-Busta (spanyol, 27.) 6:3, 7:6, 6:1
  • Kyrgios (ausztrál, 23.)–Hacsanov (orosz, 16.)később
  • Monfils (francia, 10.)–Gulbis (lett) 7:6, 6:4, 6:3
  • Thiem (osztrák, 5.)–Fritz (amerikai, 29.) 6:2, 6:4, 6:7, 6:4
  • Medvegyev (orosz, 4.)–Popyrin (ausztrál )később
  • Isner (amerikai, 19.)–Wawrinka (svájci, 15.)
  • Rubljov (orosz, 17.)–Goffin (belga, 11.) 2:6, 7:6, 6:4, 7:6
  • Verdasco (spanyol)–A. Zverev (német, 7.)később
  • Sandgren (amerikai)–Querrey (amerikai) 6:4, 6:4, 6:4
  • Fognini (olasz, 12.)–Pella (argentin, 22.) 7:6, 6:2, 6:3
  • Fucsovics (magyar)–T. Paul (amerikai) 6:1, 6:1, 6:4
  • Federer (svájci, 3.)–Millman (ausztrál) 4:6, 7:6, 6:4, 4:6, 7:6
  • Raonic (kanadai, 32.)–Cicipasz (görög, 6.) 7:5, 6:4, 7:6
  • Cilic (horvát)–Bautista (spanyol, 9.) 6:7, 6:4, 6:0, 5:7, 6:3
  • Schwartzman (argentin, 14.)–Lajovics (szerb, 24.) 6:2, 6:3, 7:6
  • Djokovics (szerb, 2.)–Nisioka (japán) 6:3, 6:2, 6:2
  • Simona Halep-Julija Putyinceva 6-1, 6-4

Kapcsolódók

Kimaradt?