Ötödik alkalommal szervezik meg Kolozsváron az erdélyi középiskolásoknak szóló Sportolimpiát, amely idén 600 résztvevővel startolt. A Kolozsvári Arénában tartott kedd esti megnyitón a generációk közti különbségek, a sport szeretete és a hullámvölgyek is terítékre kerültek Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettesének nyitóbeszédében, valamint az ezt követő beszélgetésen, amelynek meghívottja a Sportolimpia fővédnöke, Miklós Edit csíkszeredai alpesi síző volt.

A Sportolimpia voltaképpen azt a generációt vonzza, aki már beleszületett a sport szeretetébe, és csodálkozás nélkül mer szaladni, edzeni, mert tudja, hogy az jó, és nem csak akkor, ha versenyről van szó. Ez a fajta sportszeretet nem volt mindig így, főleg a szüleink, nagyszüleink idejében, akik csupán nyugaton láttak szaladó embereket, és el sem tudták képzelni, hogy évek múltán akár Romániában is felkapott lehet a jelenség – hangsúlyozta Markó Bálint, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a mai generációk fejében nem csupán városok, országok térképei, hanem sportolásra alkalmas térképek is kialakultak. Ez a tény is egyre nyomatékosítja, hogy „egy egészséges társadalom alapja a mozgás”.

A nyitógála frappánsan indította az eseményt: a középiskolás közönség a moderátor kérdésére kézfeltartással jelezte, kik az évenként visszatérő fiatal sportolók. Kiderült, alig néhányan érkeznek vissza több évben is, az olimpia tehát növekvő tendenciát mutat, és elsősorban a folyamatos felfrissülésről tanúskodik.

„A bűvös szó: olimpia”

Miklós Edit alpesi sízővel Szép Zoltán sportújságíró beszélgetett, de a mélyreható vallomásokat megelőzően a csíkszeredai sportoló egyik remeklését, a 2014-es téli olimpiai játékokon szerzett 7. helyezését vetítették. Ez a siklás volt ugyanis minden idők legjobb magyar olimpiai eredménye, elérését azonban megannyi megpróbáltatás, edzés és mérlegelés előzte meg – mondta el a sportoló.

A közönség megtudhatta: Miklós Editben gyerekként alakult ki a sportok iránti rajongás, amely idősebb fiútestvéréhez köthető. Mivel bátyja több sportágban is kipróbálta magát, ő is követte ezeken a szakaszokon, végül pedig a sízésnél horgonyzott le, mert akkoriban még nem volt női jégkorong-csapat, hogy oda is követhesse a nagytestvért. Elmondása szerint 5-6 éves lehetett, amikor elkezdte a sízést, akkoriban még Csíksomlyón, a fejlődése pedig látványosan alakult: „volt egy kis tehetségem, és rengeteg szorgalmam” – hangsúlyozta. Mivel az edzői is látták, hogy nagy lehetőségek rejlenek benne, meggyőzték a szüleit, hogy fektessenek több időt és energiát a képzésébe, így kezdődött 12 éves korában a megannyi külföldi edzés és verseny, az évek folyamán pedig „kikupálódott”.

Hozzátette, a „kikupálódás” folyamatában nagy szerepet játszottak a sérülések, az elbukott olimpiák. A nagy kudarcok sportpszichológushoz terelték, de most is úgy gondolja, ezeknek köszönhetően lett igazán erős. Ahhoz pedig, hogy mindezt megvalósíthassa, rengeteget kellett ingáznia országok és városok között, nem beszélve arról, hogy az iskolából is sokat hiányzott a sport miatt. „Amihez hozzákezdtem, azt mindig százszázalékosan tettem” – magyarázta az iskolai hiányzások elleni jó eredményeit, amelyeket, ha kellett, magánórákkal ellensúlyozott. Ugyan halkan, de megnyugtatta fiatal közönségét, „be lehet pótolni a sport miatt kihagyott órákat”.

„Székely vagyok, ezért nem adok fel semmit”

A sportoló kiemelte, mindig a székely önérzete hajtotta: „egyrészt székely vagyok, másrészt pedig kos is, így érthető, hogy mindig fejjel megyek a falnak”. A fiatal közönségének arról is beszámolt, hogy a húsz év alatt mindig a célok ösztönözték. „Ha azok nincsenek, akkor nincs is, amiért harcolni, ugyanis csak úgy létezni a világban kényelmes, de nem visz előre” – hangsúlyozta.

Arról is őszintén vallott, hogy miért döntött úgy, „levetkőzi” a román színeket és magyarországi sízőként folytatja tovább pályafutását. Erre leginkább a román szervezés és a nem megfelelő bukaresti hozzáállás késztette, ugyanis az egyik olimpiára a saját edzője nélkül küldték, így egy ismeretlen trénerrel kellett készülnie a megmérettetésre. Eldöntötte, nem folytatja tovább a Román Sí Szövetség sportolójaként, így Magyarországra igazolt.

Hozzátette, a Magyar Sí Szövetség kitörő örömmel fogadta, ámbár közel sem rendelkeztek annyi forrással, mint a romániaiak, az előző szövetsége pedig még pénzt is kért a távozása miatt. Hátráltató tényező volt az is, hogy az országváltás miatt a Nemzetközi Sí Szövetség megfosztotta az addigi pontjaitól, így utolsóként indult az összes versenyén, és 22 évesen onnan kellett kezdenie a sízést, ahonnan egy 16 éves indul. Elmondta, nem mindegy, hogy a 4. vagy a 100. helyről rajtol a síző, mert időközben a pálya állapota is romlik. A minél korábbi rajtot pedig csak az összegyűjtött pontok tehetik lehetővé, ezek ugyanis az esélyegyenlítésre alkalmasak.

A határozottság mellett jókora humor is szorult a székelyföldi sportolóba: babonáiról és kabaláiról is tájékoztatta a kíváncsiskodókat, így lassan szállóigévé válhat, hogy a magyar olimpikon napokig képes ugyanabban a zokniban járni, ha az a versenyét megelőző edzésen a lábán volt. Ekkor ugyanis az edzés és a verseny közötti időszakban csak az a bizonyos „edző zoknija” létezik. De a keresztfiától kapott kötött sapka, amely a legtöbb versenyére elkísérte, vagy az autó előtt átszaladó feketemacska által kiváltott hátralépések is szerethetőbbé tették a csíkszeredai sportolót.

A nagy esés

A hullámvölgyeiről Miklós Edig ugyan keveset és szűkszavúan nyilatkozott, azt azonban felidézte, hogy 2017 januárjában volt az egyik legnagyobb esése. Ez a baleset magyarázata szerint abból adódott, hogy sem a pálya, sem pedig a közérzete nem volt megfelelő. Az  esés következtében térdszakadása lett, és egyszerre mindkét térdét megműtötték.

A síző elmondta azt is, hogy ezt követően apai segítségre szorult: az apja, aki maga is sportoló, a hátán vitte mindenhová, hogy könnyítse a közlekedését. „Megviccelt az élet, de összeszedtem magam” – jelentette ki, majd hozzátette, az utolsó sérülésekor egy világ omlott össze benne, mert rájött, nem indulhat az olimpián.

A baleset óta ugyan már sízett, de nem kívánja a továbbiakban versenyszinten űzni ezt a sportot. Arra viszont mindennél jobban vágyik, hogy beiktathasson egy párnapos sízést, mert az hiányzik az életéből, nem a versenyzés. Időközben rájött ugyanis, hogy miért kezdte el a sízést, és mi miatt küzdött annyit, ez pedig korántsem a versenyzés, hanem a sport szeretete.

Olimpiai pályafutását abbahagyva, a Magyar Sí Szövetség elnöki posztját pályázta meg, amelyet egy kisebb huzavona után el is nyert, így jelenleg „irodai munkát végez”, de leggyakrabban a terepen, mert „nem az a fajta elnök, aki egy irodából igazgat, hanem – az emberek csodálkozására – az a fajta, aki a pályán van, és tevékenykedik – zárta beszámolóját Miklós Edit alpesi síző.