Több ezer látogatót vonzott a Transilvania Motor Ring nyitó eseménye

Több száz autó- és motorversenyző, szerelők, márkakereskedések képviselői, alkatrész értékesítők, rendezvényszervezők, valamint a Román Autósport Szövetség és a Motorsport Szövetség képviselői vettek részt a Transilvania Motor Ring szombaton megrendezett nyitó rendezvényén.

A Transilvania Motor Ring a legnagyobb motorsport komplexum Romániában és egyedülálló Erdélyben. A létesítmény 35 hektáron terül el. A szombaton megrendezett esemény már előfoglalásokat is hozott a 2019-es évre – számolt be a Maros megyei önkormányzat sajtóirodája.

„Már folyamatban vannak a tárgyalások az itt tartandó, jövőbeli országos és nemzetközi versenyekről a Román Autóklub, valamint a Román Autósport Szövetség és a Motorsport Szövetség képviselőivel. Mostanáig 37-en jelezték, hogy szeretnének ezen a helyszínen rendezvényt szervezni a 2019-es évben, reméljük minél több megvalósul ebből”-nyilatkozta Thomas Moldovan, a Transilvania Motor Ring menedzsere.

A sokszoros román bajnok, Titi Aur autóversenyző szerint a Maros Megyei Tanács befektetése rendkívül hasznos a motorsportok gyakorlóinak, és úgy gondolja, hogy az országban több ilyen pályára lenne szükség.

„Ez egy rendkívüli megvalósítás, egy olyan pálya, ami hiányzott Romániából. Gyakorlatilag Románia első igazi autóversenypályája, amely rendelkezik minden feltétellel, amely szükséges az igazi motorsporthoz. Kipróbáltam a pályát, érdekes, szintkülönbségek is vannak, ami különlegességnek számít Romániában. Sok jót kellene hoznia a hazai motorsport világába. Azok a fiatalok, akik ezt a közutakon tennék, baleseteket okozva, mostantól ezen a pályán próbálhatják ki autóikat. Azt hiszem, ez az igazi társadalmi haszna ennek a beruházásnak, a motorsport szerelmeseinek pedig egy igazi versenypálya” - nyilatkozta Titi Aur.

A megyei tanács arra számít, hogy a versenypálya növelni fogja a térség turisztikai vonzerejét. „Ez az első ilyen szintű versenypálya Romániában, amelyet a Maros Megyei Tanács európai uniós alapokból és saját forrásokból építette meg. Az elmúlt időszakban ez volt az egyik legnagyobb beruházása a megyei önkormányzatnak, és várhatóan növelni fogja a térség turisztikai vonzerejét, hiszen ez egy különleges helyszín a motoros sportok kedvelői számára. A célunk a mai rendezvénnyel az volt, hogy bemutassuk a pályát és a pálya műszaki adottságait, és bízom benne, hogy jövőre sok rendezvény lesz itt szervezve, amelyet a nagyközönség is élvezhet” - nyilatkozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

„Közel áll hozzám Marosvásárhely, és ismerem ennek a motorsport-pályának a történetét. Úgy gondolom, hogy ez egy rendkívüli beruházás, és nagyszerű dolog a megye számára, hogy ez megvalósult. Meggyőződésem, hogy a térségben nagy fejlődés következik a motoros sportok területén” - méltatta a beruházást Mihai Leu autóversenyző.

A Transilvania Motor Ring pályájának hossza 3.708 méter, szélessége 11-14 m között változik. Az itt található adminisztratív épületek biztosítják a versenyekhez szükséges felszerelést és működtetést. A versenyzők számára 11 boksz és bokszutca, két mellékhelyiség, hat iroda és a csapatok számára fenntartott munkaszobák állnak rendelkezésre. A lelátó 1428 férőhelyes,

A Transilvania Motor Ring megépítése 55 millió lejbe került, a beruházás megvalósítására a 2007-2013 közötti Regionális Operatív Program keretében nyert támogatást a Maros Megyei Tanács.

Kapcsolódók

Kimaradt?