Zenemű Márton Áron életéről az Erdély TV-ben

A Márton Áron tiszteletére összeállított Népemért vállalom című zeneművet tűzte műsorára virágvasárnap délután az Erdélyi Magyar Televízió.

A szent életű püspök életét és jellemét az idők sorsfordító viharai formálták és tették próbára. Végzős középiskolás diákként került a doberdói harctérre, átélte az ezeréves keresztény magyar királyság szétdarabolását, megélte a II. világháború borzalmait, valamint az erőszakos román kommunista rendszer tombolását. Végigjárta a legendás bérmakörutakat, majd a börtönök megalázó nyomorúságát.

A Népemért vállalom rockoratórium a különböző stílusú és hangulatú dalokon keresztül próbálja megidézni ezeknek az életeseményeknek a hangulatát és igazságait. Az alkotás három fő szerkezeti egységre tagolódik, amelyek elsősorban nem életrajzi linearitást követnek, hanem a személyiség belső érését, fejlődését, Istennel való kapcsolatát: a háborús idők megpróbáltatásait, Krisztus és a népe szolgálatát vállaló pap vívódásait, és a börtönben, valamint a történelmi kényszerek között is megingathatatlan püspök hitvallását.

A mű zeneszerzői: Gyárfás Levente és Csiszér László, a szöveget Papp László írta. A felvétel 2022. március 14-én készült a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ahol a Mustármag Énekegyüttes 61. alkalommal adta elő a művet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?