Vasárnap kezdődik Bukarestben a 18. Magyar Zene Fesztivál

Vasárnap kezdődik Bukarestben a 18. Magyar Zene Fesztivál. A Liszt Intézet immár „nagykorúvá” vált versenyén 20 fiatal romániai zenész méri össze tudását – közölték kedden a szervezők.

A Liszt Intézet bukaresti központja egyik legfontosabb programjának számító versenyen ezúttal főleg az énekesek száma kiemelkedő. A különböző versenyszámokban nemcsak szólisták, hanem duók is indulnak, egyes hangszeresek ugyanis párosan jelentkeztek.

A verseny egyik követelménye, hogy a résztvevőknek kötelező módon magyar zeneszerzők műveit is meg kell szólaltatniuk, így a fiatal romániai tehetséges előadóművészek repertoárjába beépülnek ezek az alkotások, népszerűsítve ezáltal a magyar zenét.

Az előző években egy-egy magyar zeneszerző állt a fesztivál középpontjában, idén a szervezők a magyar előadóművészetre akarják irányítani a közönség figyelmét, ezért három magyar előadóművészt is meghívtak.

A fesztivál Bátori István, a Magyar Művészeti Akadémia Bolognában élő ösztöndíjasának orgonahangversenyével kezdődik, aki vasárnap este a Bukarest belvárosában található római katolikus Olasz templomban ad koncertet.

A versenynapok május 9. és 11. között lesznek, a fesztivál május 12-én díjátadó gálával ér véget, amelyen fellép a Seleljo Duó, azaz Seleljo Erzsébet szaxofonművész és Seleljo Irén zongoraművész. A gálán a díjazott művészek is szerepelnek.

Az első három helyezett jutalma koncertlehetőség a párizsi és római magyar intézetekben, illetve a budapesti Régi Zeneakadémián.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?