Online tartják meg a bukaresti Magyar Zene Fesztivált

 

Rendkívüli körülmények között, online rendezik meg keddtől a bukaresti Magyar Zene Fesztivál, amelyet a Balassi Intézet szervez meg évente a magyar zeneszerzők és a magyar zene népszerűsítésére.

Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek a fesztivál nyitónapján elmondta: a péntekig tartó programsorozatot eredetileg májusban tartották volna meg, de a koronavírus-járványra tekintettel június végére halasztották abban a reményben, hogy már közönséget is fogadhatnak. Romániában azonban még mindig szigorúak a korlátozások, ezért úgy döntöttek, online tartják meg a fesztivált, amely egyben verseny is, hiszen a zsűri díjakat oszt ki a résztvevők között.

A jelentkezőknek felvételt kellett küldeniük, amely alapján a zsűri előválogatást tartott, és kijelölték a versenybe kerülő fiatal zenészeket. Ők főleg Romániában és Magyarországon tanulnak, de a versenyzők között van egy olyan hallgató is, aki az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait. Ő nem tudott volna részt venni, ha nem online tartják meg a fesztivált, így az igazgató szerint vannak előnyei is ennek a rendkívüli formátumnak. A hátrányok között említette, hogy az előző évekhez képest kevés zongorista jelentkezett, mivel az egyetemek többnyire zárva voltak, és akik nem rendelkeznek otthon ezzel a hangszerrel, nem tudtak eleget készülni a fesztiválra.

A început concursul. Succes! Elkezdődött a verseny. Sok sikert!

Közzétette: Balassi Intézet - Bukaresti Magyar Intézet/Institutul Maghiar din București – 2020. június 23., kedd

A beválogatott versenyzők produkcióit a Balassi Intézet bukaresti központjának honlapján és Facebook-oldalán láthatják az érdeklődők. Teljesítményüket a zsűri a beküldött felvételek alapján ítéli meg. Nyolc magyar zenszerzőtől választottak műveket a versenyzők, így Bartók Béla, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Ligeti György, Dohnányi Ernő, Montág Vilmos, Járdányi Pál és Pavlovits Dávid által komponált alkotások hangzanak el.

Az idén Fischer Annie zongoraművésznőre, Beethoven világszinten elismert kiváló tolmácsolójára emlékeznek halálának 25. évfordulója alkalmából Ionuț Diaconu, a fesztivál egykori elsődíjasának online koncertjével, amelyet a virtuális díjkiosztón hallhat a közönség pénteken.

Kapcsolódók

Kimaradt?