Variety: a Dűne bizonyítja, hogy a magyar filmipart nehéz legyőzni

A Dűne bizonyítja, hogy a magyar filmipart nehéz legyőzni: az Oscar-siker a budapesti filmgyártás fellendülését mutatja a Variety.com amerikai filmes szaklap szerdai cikke szerint.

Az elmúlt két év világméretű problémáit – mindenek előtt a koronavírus-világjárványt, valamint a második hónapjába lépő ukrajnai háborút – kevesen tudták volna előre jelezni. A világ filmiparának nagy része számára a fennmaradás is diadalnak tűnik.

A kihívások és a folyamatos bizonytalanság ellenére a magyar filmipar szárnyal. A Legendary és a Warner Bros. Dűne című, Magyarországon forgatott produkciójának vasárnap elnyert hat Oscar-díja a magyar filmipar folyamatos erősödésének legfrissebb bizonyítéka.Dűne

„Tavaly a magyarországi gyártási költések elérték a 650 millió dollárt (216 milliárd forintot), ami majdnem 30 százalékkal magasabb, mint a világjárvány előtti utolsó év, 2019 költései. Rendkívül izgalmas látni filmiparunk Covid-időszak utáni fellendülését” – idézte a lap Káel Csabát, a filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét.

Magyarország a második legnagyobb filmgyártási központ Európában

Mind a kormány, mind a magánszektor részvétele, az egyszerűsített engedélyezési eljárás, a legmodernebb hangszínpadok és létesítmények, valamint a magasan képzett, angolul beszélő stábok mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország a második legnagyobb filmgyártási központ lett Európában.

Mindezeken felül Magyarország 30 százalékos készpénz-visszatérítést kínál (ami a nem magyarországi költségek hozzáadásával elérheti a 37,5 százalékot), ráadásul a gyártási költségek 30-35 százalékkal alacsonyabbak, mint az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, és 25 százalékkal kedvezőbbek, mint Nyugat-Európában.

Nigel Marchant, a Carnival Films, a Downton Abbey-t készítő produkciós cég ügyvezetője rámutatott: ezek alapján kaphatták a legtöbbet a pénzükért, amikor a Netflix Az utolsó királyság című sorozata öt évadának magyarországi forgatásáról volt szó.

A kormány okosan használta ki a szektor növekedését és hihetetlenül okosan és könnyedén kezelte az adókedvezményt, hogy minél több pénzt adjon vissza és minél vonzóbb legyen a producereknek - tette hozzá Marchant.

„Óriási a kereslet magas színvonalú tévésorozatok iránt” - magyarázta a Pioneer Stillking Films ügyvezetője, Kemény Ildikó, akit naponta keresik meg külföldi producerek, akik stúdiót és magyar stábot keresnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?