Sok kicsi, sokra megy – még aprópénzzel is nagy eredményeket érhetnek el a nagyváradi Könyvmentők

Két új programot indít a nagyváradi Könyvmentők Kulturális Egyesület, ahol nemcsak jótékonykodni tudnak, de a könyvmentést is támogathatják az érdeklődők, valamint egy olvasási kihívásban is részt vehetnek. A programokról, illetve a kezdeményezés céljairól és fontosságáról, Lőrincz István Gyulával, az egyesület projekt-koordinátorával beszélgettünk.

Az egyesület elsődleges célja olyan könyvek megmentése, amelyek a szemétbe landolnának. Lőrincz István Gyula, a szervezet projektkoordinátora elmondta, hogy a három évvel ezelőtt induló kezdeményezés már eljutott arra a pontra, hogy az emberek, illetve különböző szervezetek, intézmények kidobás helyett inkább megkeresik őket, így a könyvek még nagyon jó állapotban hozzájuk kerülnek és sokszor ritka példányokra is szert tesznek. Az olvasás támogatása érdekében megpróbálják minél olcsóbban beszerezni a könyveket, minimális összegekért vagy akár adományként is és ugyanígy továbbítani ezeket.

Fotók forrása: Könyvmentők Egyesület

A mentés mellett az egyesület fontos missziójának tartja visszahozni az olvasás szeretetét a fiatalok életébe. Kulturális programjaik is erre buzdítják az ifjúságot. Olvasóköröket, iskolai programokat indítanak, amelyek célja, hogy minél többet olvassanak a fiatalok, viszont arra is lehetőségük van, hogy olyan osztálytársaikon és iskolatársaikon segítsenek, akik nehéz anyagi helyzetben vannak.

„Vissza kell hozzuk az olvasás szeretetét, ami az elmúlt húsz évben egy kicsit el lett nyomva. Az új könyvek és kiadások magas áron kerülnek a polcokra, ezáltal az emberek már egyre kevesebbszer nyúlnak a könyvekhez, inkább másra költik azt az összeget. A fiatalok is el vannak foglalva a különböző közösségi platformokkal, ami által nagyon sok új információt kapnak, és odaragadnak a képernyő elé. Ha többet olvasnak, nyitottabbak lesznek a világra, kritikusabban gondolkodnak majd, tehát nem hisznek el minden álhírt. Sokkal kifejezőbben és választékosabban tudnak beszélni is az olvasás által” – magyarázta Lőrincz István Gyula.

A Könyvmentők Egyesületének jelenleg két programja fut, amelyből az egyik a Sok kicsi, sokra megy egy jótékonysági akció. A kezdeményezésben résztvevők pénzgyűjtő zsákocskákba, befőttes üvegbe gyűjthetik az aprópénzt és december 20-ig adhatják le azokat az egyesületnél. Az 5, 10 és 50 banis érmék gyűjtésére épülő akció célja, hogy megmutassa: az összefogás által még aprópénzzel is nagy eredményeket lehet elérni.

„Azt szokták meg az emberek, hogy csak az tud adományozni, segíteni, részt venni egyesületek munkájában, akinek pénze van. Pedig már gyerekkorban is találkozunk a spórolás gyakorlatával a perselypénz gyűjtésekor. Fel sem tűnik az embernek, hogy mennyit tud spórolni, csupán azzal, hogy az aprópénzt este kiüríti egy perselybe. Azt szeretnénk most újból tudatosítani az emberekben, hogy nem csak azok tudnak segíteni egyesületnek, akiknek nagy bevétele van, vagy nagyon jól keresnek, hanem akár kiskeresetű emberek is. Nem kell jó anyagi helyzetben lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk”– tette hozzá a projekt-koordinátor.

Az összegyűlt pénz fele a Gutenberg-iskola kasszájába kerül, míg a másik fele a Könyvmentők egyesületéhez, hogy minél több színes, kulturális és edukatív rendezvény valósulhasson meg 2023-ban is.

Egy olvasásnépszerűsítő program is fut az egyesületnél, amely már a következő évre kacsint ki, Minden hónapra egy könyv címmel. A könyvmentők 200 könyvcsomagot készítettek elő a résztvevők részére, amelyben 12 könyv, egy-egy könyvjelző és motivációs gondolat szerepel, az év 12 hónapjára. Négy típusú csomag közül lehet választani: magyar irodalom és világirodalom, magyar nyelvű ifjúsági irodalom, román irodalom és világirodalom, illetve román nyelvű ifjúsági irodalom. A könyvcsomagok ára 69 lej plusz a szállítás költsége. A program célja az olvasásra buzdítás, illetve az egyesület munkájának támogatása.

A programokon korosztálytól független bárki részt vehet. A Sok kicsi, sokra megy akcióról itt lehet részletesebben informálódni, a Minden hónapra egy könyv-re pedig itt lehet jelentkezni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?