Tizenegy bemutatóval készül, ismét bérletet hirdet a nagyváradi színház

Tizenegy új bemutatóval, a Fux Fesztivál és a HolnapUtán Fesztivál jubileumi kiadásaival, illetve a Nagyvárad Táncegyüttes fennállásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett eseményekkel várja közönségét a 2021/2022-es évadban a Szigligeti Színház. A nagyváradi teátrum a pandémia után most először hirdet újra bérletet.

A szombati, szeptember 11-ei évadhirdető sajtótájékoztatón Czvikker Katalin menedzser beszámolt az előző évad eredményeiről: annak ellenére, hogy az ünnepi, 120. évad is a pandémia jegyében telt, a Szigligeti Színház társulatai az évad során 187 előadást játszottak, több mint 25 ezer néző előtt. A főigazgató elmondta, a nézőszám és a jegybevétel tekintetben is a menedzseri pályázatban vállaltak több mint 60 százalékát sikerült teljesíteni, ami, a körülményekre való tekintettel, jelentős sikernek számít. Az elmúlt időszakban felmerült, a nagyváradi kulturális intézmények újraszervezésére vonatkozóan, Czvikker Katalin elmondta: „Ha szükség van ránk, nincs az a mód, ami ezt a rendszert megszüntethetné”.Fotók: Szigligeti Színház

A sajtótájékoztatón, a továbbiakban a társulatok művészeti vezetői számoltak be a 2021-2022-es évad terveiről. Botházy-Daróczi Réka elmondta, a Lilliput Társulat előadásai idén a bátorság témáját dolgozzák fel. A Lilliput Társulat ugyanakkor idén ötödik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak találkozóját: a FuxFesztet 2021. október 6-10. között szervezik meg, az előadásprogramot pedig a tavalyi évad elmaradt bemutatójával, a Sosevolt cirkusz című előadással nyitják meg. Az évad során Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című kortárs meséjét (rendező: Lélek Sándor
Tibor), egy adventi betlehemes játékot (rendező: Dió Zoltán), Menjünk, lássunk egy csodát! címmel,
Kertész Erzsi Nem, a barátom című meséjét (rendező: Székely Andrea), illetve a Grimm-testvérek
Rigócsőr királfyiját (rendező: Hanyecz-Debelka Róbert) viszik színre a társulat művészei.

A Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője, Szabó Enikő Ágnes az együttes két új táncosát – Törteli Nadint és Barabás Hunort – mutatta be, akik már az előző évadban csatlakoztak a csapathoz, ám a következő évadban fontos szerepekben láthatjuk őket viszont. Az évad első bemutatója az Antigoné című ókori görög dráma modern táncszínházi adaptációja lesz, Törteli Nadinnal a főszerepben. Később, Szólótáncok címmel a társulat kortárs táncosai mutatnak be egy-egy táncetűdöt egy egész estés előadás keretében. Az évad nagyszínpadi folklórprodukciója a Fitos Dezső és Kocsis Enikő táncosok koreográfiájában színpadra kerülő Boldog békeidők munkacímű előadás lesz. A Nagyvárad Táncegyüttes 2022-ben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, amely alkalomból 2022. február 11-13. között jubileumi hétvégét szerveznek, illetve 2022. április 21-24. között a 16. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját látják vendégül Nagyváradon.

A Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Novák Eszter azzal kezdte mondandóját, hogy emlékeztette a közönséget arra, hogy a Szigligeti Színháznak egy játszóhelye maradt, amely helyzet rányomja bélyegét az új évad tervezésére is: „Éppen ezért, az új évadot úgy terveztük, hogy lehetőleg nagy szereposztású, sok jó feladattal kecsegtető műveket tudjunk színpadra állítani” – mondta el Novák, majd hozzátette: a Léda házban kialakított térben próbákat és felolvasószínházi alkalmakat is szerveznek majd a jövőben.

A Szigligeti Társulat első új bemutatóját, az Anca Bradu által rendezett Csongor és Tündét október 1-én tartják. Az évad második premierjében, Az öreg hölgy látogatása című, Novák Eszter által rendezett Dürenmatt-darabban a teljes társulat látható lesz – címszerepében pedig a pályakezdésének negyvenedik évfordulóját ünneplő Fábián Enikőt láthatja majd a közönség. Szilveszterkor Huszka Jenő Gül Baba című operettjét tűzi műsorára a színház Forgács Péter rendezésében, az évad második felében pedig Nyikolaj Erdmann Az öngyilkos című abszurd vígjátékát Botos Bálint, Molnár Ferenc Játék a kastélyban-ját pedig Balogh Attila viszik színpadra.

Az évadhirdető sajtótájékoztatót Novák Eszter gondolata zárta: „Hiszünk abban, hogy együtt lenni, és élő emebrek által eljátszott történetekben résztvenni, csoda, ezért reméljük, hogy a közönség a következő évadban is minket választ”.

A 2021/2022-es évadban a Szigligeti Színház kilenc hagyományos bérletházat, illetve egy szabadbérletet hirdet, amelyről részletesen a www.szigligeti.ro weboldalon, illetve a színház jegypénztárában és népszerűsítési pontjain kihelyezett évadhirdető füzetekben olvashatnak. A bérletértékesítési időszak szeptember 14-én veszi kezdetét; bérleteket kizárólag a színház központi jegypénztárában válthatnak.

Az előadásokra jegyek a jegypénztárakban, illetve online, a szigligeti.biletmaster.ro oldalon kaphatók. A központi jegypénztár (bejárat a Madách utca 2. szám felől) kedden és csütörtökön 10-19 óra között, szerdán és pénteken 13-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt tart nyitva, az Árkádia jegypénztár hétfőn 10-17 óra között, szerda és pénteken 10-13 óra között, illetve egy órával az előadások előtt tart nyitva.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?