Tizedik jubileumát ünnepli a kolozsvári Adventi Könyvvásár
A magyar nyelvű könyvkínálat legjavával, az újonnan megjelent kötetek bemutatóival, gyermekeknek szóló kreatív műhelyfoglalkozással várják a látogatókat a jubileumi, 10. Adventi Könyvvásárra advent harmadik hétvégéjén, december 12. és 15. között a kolozsvári Vallásszabadság Házába.
„A könyves eseményen tíz kolozsvári kiadó többezer könyve közül válogathatnak kedvükre kicsik és nagyok egyaránt, hogy idén se maradhasson ki a könyv a karácsonyfa alól” – írják közleményükben a szervezők, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó. Az esemény a kerek évfordulóra újabb helyszínnel bővül: idén a könyvbemutatókat a Vallásszabadság Házának alagsorában, illetve a Sapientia EMTE főtéri épületében (a volt Központi Szállodában, a Melodyban) szervezik meg.
A könyvvásár keretén belül 15 újonnan megjelent könyvet mutatnak be a közönségnek, többek között az Iskola Alapítvány gondozásában és Kollár Tibor szerkesztésével megjelent Szent László koronája című, nagysikerű kötetet. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája három újdonságot, Doina Ruști A malom kísértete, Fekete Vince Gyönyörű apokalipszis és Lövétei Lázár László Újabb alkalmi című kiadványokat mutatja be az érdeklődőknek.
Két rendhagyó könyvbemutatóval készül az eseményre az Exit Kiadó is. Laczkó Vass Róbert színművész, költő Gyermekversek felnőtteknek című, hatodik verseskötetének zenés bemutatóját a szerző Székely Norbert zongoraművésszel való közös produkciója teszi különlegessé. A Bakk-Miklósi Kinga pszichológus, pszichodráma-terapeuta és Kovács Károly színész által jegyzett, Az érem két oldala című kiadvány nóvumnak számít az erdélyi magyar könyvek között, hiszen itthon elsőként készült el egy podcastnek, mégpedig a Pszichopatika Podcastnek az írott, könyves változata – ezt is megismerhetik az érdeklődők.
????✨ Adventi Könyvvásár – idén 10. alkalommal! Örömmel jelentjük be, hogy immár tizedik alkalommal rendezzük meg a...
Közzétette: IDEA Könyvtér – 2024. október 16., szerda
Ugyanakkor a legkisebbekre is gondoltak a szervezők: Rajzoljunk együtt Jánosi Andreával! elnevezésű programpontjukra a gyermekeket várják egy kreatív műhelyfoglalkozásra, ahol a gyerekek bepillantást kaphatnak, hogyan készülnek az általuk meséskönyvekből ismert és kedvelt illusztrációk, illetve kipróbálhatják azokat az eszközöket és technikákat, amelyekkel Jánosi Andrea illusztrátor is alkot.
A könyvvásár december 12-én, csütörtökön nyitja meg kapuit, és vasárnappal bezárólag délelőtt 10 és este 20 óra között várják a látogatókat. A vásárlók minden 100 lej értékű vásárlás után tombolajegyet kapnak, amelynek sorsolására a vasárnap délutáni, 18 órakor kezdődő záróeseményen kerül sor a jelenlévők között. A szerencsés nyertesek 20, egyenként 150 lejes könyvcsomagot kapnak.
Az Adventi Könyvvásár teljes programja az Idea Könyvtér oldalán érhető el.
CSAK SAJÁT